2022. augusztus 18. csütörtök,
Ilona napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Irodalmi miniatűrök 13.
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

A szent, az érzelmes és az orángután

A vágy olyan, mint az az ember, aki a magasba ugrik, s egy pillanatig az ég és a föld között lebeg.
A költő idegensége abban rejlik, hogy örökös szakításban van mindazzal, amihez vissza kell hullnia. És az alkotás ennek az ég és föld közöttinek az ismétlődő aktusa, mely egyszerre groteszk és szent.

A francia irodalom legnemesebb alakja a ma alig ismert Louis de Cardonnel, a nagy szerzetesköltő, ki jóbarátságban volt Mallarméval, Verlaine-nel, a korszak első festőivel, s akinek verseiből annyi tiszta pára emelkedik fel, mint a Hölderlin vagy Keats-félék messzehangzó igéiből.
De Cardonnel abban különbözik e két óriástól, hogy benne a szépség és a vágy feloldódik a katolikus miszticizmus áhítatában.
Ugyanakkor mindhárman a szépség nagy és ihletett pillanatait keresik és találják meg. Keats a halálban, Hölderlin az őrületben, le Cardonnel a kolostori magány Istenközelségében.
1862-ben született egy katolikus hagyományú kisvárosban. Anyja valóságos szent volt, apja régi katedrálisépítő ír család leszármazottja. A család egy kolostor mellett lakik, s a városka Szalézi Szent Ferenc és Páli Szent Vince alakjáról is elhíresült. Egész életét a provanszi táj szépsége, a szerzetesi aszkézis misztikus öröme hatja át.
Húsz éves, mikor elhagyja a szülői házat, s meg sem áll Párizsig. Mallarmé hatása alá kerül, de a hatás csak felületes, alig érinti költészetét. Szelleme tele van vággyal, hittel, szépségrajongással, s egyénisége olyan tiszta és fennkölt, hogy benne a költészet imává nemesül.
Pappá szentelik, de a világi papságon túl merészkedik. Vidéki abbéból a világtól elvonuló szerzetessé lesz. Itália iránti ragyogása és assisi szegénységvágya oly erősen él benne, hogy költészetét felszenteli, de testét majdnem megöli. „… Indultam,/ mert csodáival kísértett Itália…” Visszatér Franciaországba, s Avignonban halt meg 1936-ban.

Hans Christian Andersen is a szépség megszállottja volt, s ő sem az evilági szépségeket kereste. Rettenetes életét végigkísértette őrült nagyapja, analfabéta és korlátolt anyja. Mikor Koppenhágába kerül, egy kutyaólban lakik.
Elképesztő memóriája és elképesztő tudatlansága ostoba fajankónak mutatják. Még az elemi számtani műveleteket sem ismeri, és műveltsége olyan alacsony, hogy az elemi iskolás szint alapjait sem tudja teljesíteni. Szinte felnőtt, mikor tizenkétéves kamaszok közé ültetik be az iskolapadba.
Alakját mégis a csodálat, az együttérzés és a beteges túlérzékenység glóriája veszi körül. Mert akik ismerik, csodálják, de legalább annyian őrültnek látják.
Drámákkal és versekkel próbálkozik, de tanítója elégeti a költeményeit.
Egyetlen vágya, hogy figyeljenek rá. Látomásaiban elszakad mindattól, ami valóság, így a nőktől, emberektől és végül a világtól. Sikeres és gazdag lesz életének delelőjén. Emlékiratai józan és együgyű polgárnak mutatják. Csúnyasága nem evilági, ahogy élete sem volt az. Meséi a legszomorúbb írások közé tartoznak, a részvét misztikus költészete gyermeki prózában. Személyisége megrekedt, infantilizmusa mégsem kórtünet, hanem kegyelmi állapot volt.

Mikor az ifjú Paul Verlaine egyszer ellátogatott a barátjához, annak anyja Verlaine távozásakor ennyit mondott: „Ez a fiú olyan csúf, mint az orángután, s állatkertbe kéne zárni!”
Verlaine jómódú családból jött, bár a genealógia kimutatta, hogy nagyatyja is alkoholista volt. Verlaine -t csúnyasága különösen fogékonnyá tette a szépség meglátására. Felesége kamaszkorú, gyönyörű és gazdag lány, akit a költő a legkülönbözőbb testi és lelki kínzásokkal tesz majdnem tönkre. Élete a törvényszéki patológia és az elmekórtan körébe tartozik, költészete mégis a francia irodalom sugárzási központja. Akik előtte jöttek, mint Villon és Ronsard, Lamartine, Leconte de Lisle vagy Hugo éppen úgy benne vannak, ahogy belőle sugárzik elő Rimbaud, Cardonnel vagy Claudel.
Rimbaud-val folytatott borzalmas kapcsolata nem inspirálta a líráját, hanem annak következményei inkább megtisztították.
Verlaine ilyen szempontból is úttörő volt, a katolicizmusáért nemcsak neki kellett megküzdenie, hanem az utókornak is.
Öregségére szinte az összes testi betegség roncsává lesz, Renard hiénához hasonlítja, a korszak nagy ismerői mind rettenetes képet festenek róla.
A legvisszataszítóbb kocsmákban éli utolsó éveit, reszketeg teste alá széket kell tolni, hogy össze ne essék,
De mégis ebben a borzalmas és csúf testből nőttek a vallásos irodalom legtermékenyebb és legimádságosabb hajtásai…

 


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007