Reggeli Pope-pal
Szóltunk már róla, de az ő esetében az ismétlés mindig hódolat és megkésett elismerés.
Alexander Pope sokkal nagyobb költő volt, mint ahogyan az irodalmi emlékezet vele kapcsolatban megemlékezik. Autonóm mestere volt mindenféle poétikai formának, tökéletesen ismerte a görög, latin, francia és olasz irodalmat, korának legnagyobb verselője volt, s Európa legolvasottabb embere.
Alkatának egynéhány vonásában van hasonlóság a mi Kölcseynkkel, mindketten testi fogyatékosságuk miatt magányos gyermekekké váltak, mindketten igen hamar megkopaszodtak, mindkettejük megkeserítette saját környezetét.
A különbség mégis jelentős, Kölcsey fennkölt szellem volt, míg Pope komisz és alattomos természet, Kölcsey koraérettsége hatalmas szellemi lángolást gyújtott, Pope infantilis maradt, s egész életében a gyermeki gonoszkodás bajnokaként bosszantott mindenkit, aki csak megfordult a környezetében.
Mindketten egészen fiatalon elolvassák a teljes európai és antik irodalmakat, a magányos Kölcsey az egész ókori Athént vizes homokból építi fel, míg Pope elsősorban Homérosz elkötelezett rajongója, s igen korán fordítója.
De Pope-ban egy hatalmas költő találkozik egy műfordító óriással, s Pope nélkül Csokonai kevesebb lenne, ahogyan Byron is.
Pope későn ébred a hosszan tartó kései olvasástól vagy a hajnalba nyúló társasági élet hadműveletszerű intrikálásától, esetleg az otthoni szökésektől. Mivel még felnőttként is csak alig 130 centiméter magas, ráadásul púpos, sovány és az állandóan a testét gyötrő tuberkolózisa miatt göthös, külön ápolónő kellett ahhoz, hogy fel tudjon ülni az ágyában. Majd ketten öltöztetik, lába csontsovány, melyre három harisnyát húznak, s derekára fűzőt kell szorítani, hogy a test ne rogyjék össze.
Fázós természet, ezért először mellény, majd prémes ing, s mindezekre felül meleg vászon ing kerül. Erre vastag kabát, s még egyéb öltözet, oldalára kard, s mivel szinte alig van haja, fürtös parókát illesztenek a koponyájára.
Rikácsoló hangon üdvözli mentorát, majd hárman emelik fel a székre. Közben unott és kesernyés szólamok hangján bosszankodik, előbb az inasokat bántja gonosz szóval, majd az asztalnál perlekedik, veszekedik, intrikál és epés megjegyzéseket tesz.
Mikor senki nem látja, mélabús és megtört.
Mikor egyedül hagyják, hatalmas kopasz fejére prémsapkát tesz, hogy meg ne fázzék.
Élete telve van szerelemmel és az emiatti kétségbeeséssel, bár széleskörű levelezést tart fenn arisztokrata hölgyek tucatjaival.
Zsenialitására jellemző, hogy könyvek betűinek másolása közben egyedül tanul meg olvasni, tizenkétévesen tragédiát ír, egy évvel később már hatalmas terjedelmű eposzi költeményt. Húsz éves koráig mindent elolvas, ami az irodalommal kapcsolatba hozhatja fényes és mégis komor szellemét.
Óriás volt, s nemcsak Anglia óriása, hanem az egész európai rokokó szellem törpe mivoltában is hatalmassá nőtt alakja, aki zsenge ifjúként négyezer sornyi elbeszélő költeményt ír igen rövid idő alatt.
Van Oscar Wilde-nak egy tragikusan bántó meséje egy törpéről, kit nem azért csodáltak, mert kedves volt, hanem csúfságát elég mulatságosnak tartották. Mikor a törpe rájött minderre, megszakadt a szíve. Pope szívét ötvenhat évig az irodalom Istentől fogant lelkisége őrizte meg ilyen hosszú időn keresztül.
Scott úr tündöklése és bukása
Walter Scott is olvasmányai közé menekült, hiszen egyik lábára béna volt, s mit tehetett egy olyan fiú, aki nemcsak hősi csaták megvívására volt alkalmatlan, hanem még az egyszerűbb gyermeki játékokra is. Megalázó betegsége beteges olvasóvá tették, mindent a kiéheztetettek öntörvényűségével olvasott el, s így lett belőle az egyháztörténet és jog, valamint népe történetének nagy ismerője.
Scott azonban túl lépett árnyékán, és hőskölteményeket kezdett írni. Sikeres és elismert lett, de jött Lord Byron, s az ifjú titánok gőgjével taszította le Scottot.
Így a nagy skót álmodozónak nem maradt más hátra, mint a regény.
Vaskos köteteket írt hűségről és bátorságról, s könyvei felett hercegnők és uralkodónők zokogtak, s neve nemcsak eljutott egy olyan büszke országban, mint Franciaország, hanem még a legnépszerűbbeket is elhomályosította.
Taine szerint csak a franciák Scott korában egymillió-hatszázezer példányban vásárolták meg a könyvét, s egész életében hatmillió fontot keresett, hétszer annyit, mint a byroni vagyon.
Eljött számára az idő, hogy saját életének völgyébe felépítse azt a kastélyt, melyet egész életén át áhított.Fényűző életet élt, palotájában ősi zászlók, régi páncélok, antik pohárszékek sorakoztak, világa egy letűnt dicsőség panoptikumává nemesedett.
Költséges szenvedélye azonban tévűtra csalta. Társult a kiadóival, és ötvenötéves korában százezres tartozást halmozott fel. Scott ügyvéd is volt; tudta, hogy a bankokkal nem egyezkedhet. Elképesztő ütemben látott hozzá, s négy eszetndő alatt tartozásának jóval több mint a felét kifizette.
Testét és szellemét azonban kizsarolta a munka, s belehalt abba, hogy törlessze rettenetes tartozásait.
Scottot is máshogy kell látnunk manapság. Ma már nevetünk azon, hogy Shakespeare-hez hasonlították, s azt is tudjuk, hogy nem merült alá az igazi mélységekbe.
De azt is tudja az olvasó, hogy Scott kitűnő könyveket írt, melyekben kaland és életbölcsesség adta a kellem és a szellem mámorító érzését. Senki nem bírt azzal a múltábrándos képzelettel, mely neki megvolt, és senki nem tudta előtte olyannyi színnel, leleménnyel, barbár ösztönnel és jóságos megértéssel festeni korokat, ahogy Scott tette, akit már nem könnyeznek meg hercegnők és grófkisasszonyok.
 |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika
