2022. július 4. hétfő,
Ulrik napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Pink
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Minap olvastam egy esztétikai fejtegetésektől elnehezült tanulmányt. Lágy fényű, kellemes őszi nap volt, ilyenkor jó kiülnöm az erkélyre, s jól esik elringatóznom a szavak és a táj fényei közt.
De a sok formátlan mondat között egy a közbeszédünktől, de leginkább az irodalmi nyelvünktől idegen szóra találtam – pink.
Már a hangzása is elborzasztott, az egyszerűsége és kellemetlen hangzása pedig egy leegyszerűsödő és kellemetlen gondolkodásra utalt. Annak a nyelvellenes tendenciának az egyik földalatti aknája volt, mely arra hivatott, hogy szétrobbantsa nyelvünk nemes pátoszát, elégikus és kiegyenlített hangzását. Bár ezt kísérletnek is ügyetlennek tartom, inkább azt érzem, hogy erre az idegen növényre és az ide betelepíteni akaró szándékra egyként igaz, amit a magyar köznyelv csak így nevez – gaz.
Kosztolányi Nyelvtisztítás című írása jut eszembe, mikor újabb és újabb idegen alakzat kezdi meg hódító, de annál kártékonyabb karrierjét nyelvünkben. Mindegy, hogy nyegleség, divat rosszindulat vagy butaság szülte, a cél egyféle lehet - szennyezés.
Vannak, akik azt gondolják, hogy a régi, talán inkább ősi kifejezések időt múltak, elfáradtak, kiüresedtek.
Én mégis azt vallom, hogy régi vagy régies hangzású szavaink őrzik leginkább a nemzet lényegét, találékonyságát, eszmeiségét, gondolatainak kiszabását. És ha kimondjuk vagy leírjuk azt a szót, hogy rózsaszín, akkor rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy az anyanyelvünk mennyire őszinte és költői.
A nagy nyugati nyelvek összehordott szókészlettel kifényesítettek vagy éppen túlterheltek, s leginkább a latin tövek gondozott kertjéből vastagodtak erdővé.
A magyar nyelv ősi gyökerei az idők mélyébe nyúlnak, férfiasan bátor és asszonyosan termékeny törzseket nevelnek, és lombjaikba a legszebben csilingelő virágokat akasztják.
Nem vagyok ellene a nyelv megújulási folyamatának. Különösen akkor nem, ha maga a nemzet faragja még szebbé a szavainkat, s nem idegen kincsek közt kell matatnunk ehhez. Mert az a fajta nyelvújítás, mely most nyegleségből, lustaságból, rosszindulatból vagy ostobaságból rombol, hangoskodik vagy éppen bűzölög, ahhoz hasonlatos, mikor valaki a ruhatárának a megújításához más szekrényekben turkál.
Míg a nyelvrombolás alulról jövő szennyezése a pink-típusú szavak nyelvünkbe rugdosásával kezdődik, addig a felülről jövő minden szavunkra kijelenti, hogy mongol, török, tatár, finnugor, szláv vagy latin eredetű. Az iskolákban ma már azt tanítják, hogy a huszárok délvidéki szláv lovascsapatok, hogy a csárda és a karácsony szavunk szláv nyelvből ideostorozott kifejezés. Pedig nem kell nagy nyelvérzék ahhoz, hogy az ősi karácsonyünnepségek sólyomreptetése és a kerecsenysólyom elnevezése közt összefüggésre leljünk.
Rózsaszín...
Összetett szó, három szótagú, előtagja mély, utótagja magas hangrendű. Nemcsak a hangzása poétikusan finom, hanem a szó jelentése is a sötétből a világosba, a hajnalpírból a reggeli világosságba való átmenetre utal. És ott van a rózsa szavunk, melyet egyesek latin átvételnek tartanak. Mégis eleven nyelvérzékünk megérezteti velünk, hogy benne van az élet, a szépség, a szív szenvedélyes komolyságának és a lélek tisztaságának elegye.
A szavakat fel kell tölteni végtelen jelentéssel, s nem kiüresítve kell összegyúrnunk, hogy majd egy erélyes mozdulattal eldobjuk.
Ha az elrohanó évszázadok sodrásában egy-egy szó mégis elszíntelenedik vagy halálosan megöregszik, kötelességünk más szót alkotni helyette és érdemük szerint. Szebbet, jobbat, kifejezőbbet, termékenyebbet.
Példának okáért ott a hajnalpír kifejezés, mely szintén összetett szó, s a világosba hajló sötétséget jelenti, s még inkább a vértől megtisztuló szent életet.
Egy pinknek vagy ehhez hasonló hangzású szószörnyetegnek soha sem lesz a magyar nyelvben létjogosultsága. Még karámban sem kell, mert gusztustalan, romlott és kezdetleges. Olyan, mint az a lélek, amelyik idelasszózta, ránk hurkolta, belénk kötözte és az ajkunkra ragasztotta.

Kosztolányi írja: „… csak nálunk bitang a nyelv…”. Hiszem, hogy nem az. Csak vannak, akik ide bitangoltatnak szavakat, lélektelenül idegen szavakat, hogy fertőzzenek velük, hogy saját idegenségüket elleplezzék, hogy létjogosultságot maszkoljanak idegen és otthontalan létüknek.
Mennyire kevesen látják meg a szavak különleges és megható magánéletét.
Hiszen nekik is van lakhelyük. Van szobájuk, ahol megpihennek, fáradt tagjaikat kinyújtóztatják vagy elégedetten hátradőlnek. Van konyhájuk, ahol saját lelkükből új és ízes szavakat főznek. És van teraszuk, ahol belélegzik a levegő örök és isteni ábrándjait, ahol megtelnek az értelem szépségével. Ilyen a hajnalpír, rózsaszín, halványpiros. Van fürdőszobájuk, ahol letisztogatják magukról a nyelvek utcáinak porát és piszkát, és van hálószobájuk, ahol a nászágyukban újabb szavakat nemzenek, s még szebbet, mint szépséges szüleik voltak.
De sajnos a magyar nyelvtudományának nincs mellékhelyisége, ahol a pink, para, pub, shop és hasonló szóürülékeket ki lehet üríteni és le lehet húzni abba a bűzös csatornába, ahonnan ezek idecsordogáltak. Ha már azokkal a lélektelen irányokkal és képviselőivel ezt nem tehetjük meg.


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007