 | | | 2025. október 25. szombat,
Blanka, Bianka napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| |
1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Rájuk emlékezünk a mai napon. ...
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb. Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása. ... | | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Akinek Tompa Mihály „unalmas" |   | 
Nem tévedés: Szegedy-Maszák Mihály (aki 1991-től az Indiana University (Bloomington) Kelet-európai és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének tanára, 1994-től pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, szóval aki a világ tucatnyi egyetemének volt már "tudományos munkatársa" vagy "vendégkutatója", ráadásul 2003-tól a Habsburg Történeti Intézet „tudományos tanácsadója" stb.) az általa főszerkesztett, három kötetes irodalomtörténetből (A magyar irodalom történetei. Bp. 2007. Gondolat Kiadó) kihagyta klasszikusunkat, mondván, "unalmasak" a versei.
Betelt a pohár! Ilyenre azért még a Kádár-kor korifeusai sem mertek volna vetemedni. Hihetetlen, hogy ez büntetlenül megtörténhet!
1945 előtt kötelező tananyag volt Tompa Mihály (1817-1868) költészete. Elégiái, allegóriái alapján irodalmunk klasszikusai között könyvelték el, mint Pintér Jenő (1881-1940) irodalomtörténész, aki így foglalta össze életműve értékét: „Tompa Mihály mint elégia-költő a legkitűnőbbek egyike, mint hazafias költő a legjobbak közül való. Egyénisége beleillett az elnyomatás korának hangulatába, kifejező erejét a borús idők művészivé ihlették. Minden lírikus kortársa között ő találta el legjobban azt a hangot, amely az önkényuralom idején a nemzet szívéhez szólott." (Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés. 6. kötet: A magyar irodalom a XIX. század második harmadában. Bp. 1933. 673. old.)
Egy másik irodalomtörténész, Féja Géza (1900-1978) szerint ugyan Tompa életműve meglehetősen egyenetlen, és „az író szelíd, megtört, tiszta alakja" „méltóbb a megörökítésre, mint költészete" (A felvilágosodástól a sötétedésig. A magyar irodalom története 1772-től 1867-ig. Bp. 1942. Magyar Élet. 252. old.), mégis elismeri, hogy egyes versei, különösen is a valaha közismert „A gólyához" és „A madár, fiaihoz" című alapján a Bach-korszakban „valóban a nemzet költőjévé emelkedett, pátosza a nemzeti fájdalom szolgálatába szegődött". (U. ott)
Nyilván ezért undorodik Tompától a tudós professzor. Én viszont tőle undorodom, és tartok tőle, hogy ha élne, Eötvös Loránd sem lenne ezzel másként. Alighanem forog a sírjában, hogy a róla elnevezett egyetem professzora számára a nemzeti gondolatot megéneklő költő „unalmas".
Soha nem felejtem el, hogy amikor 2008. szeptember végén a Magyar Nemzeti Front Kárpátalján járt, búcsúzáskor Szalókán egy nyolcvanhat éves néni elmondta a gyermekkorában tanult torokszorító Tompa-versek közül A madár, fiaihoz címűt (1852), amelyben a költő „visszavarázsolta az elfelejtett dalt s hitet és reményt igyekezett önteni a nemzetbe egy szebb, boldogabb jövő iránt" (Dr. Panka Károly: Tompa Mihály az anekdoták tükrében. Bp. 1940. Gergely R. kiadása. 41. old.):
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyű szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve...?
- Fiaim, csak énekeljetek!
A szalókai néni még akkor járt iskolába, amikor Pintér Jenő kiváló irodalomtörténeti tankönyveit forgatták, „Petőfi-Arany-Tompa" triászról tanultak, számos versét betéve tudták, szerették népregéit- és mondáit (Pest, 1846), virágregéit ((Pest, 1854), egyházi beszédeit (Miskolc-Bp. 1898-1901. Sajtó alá rendezte S. Szabó József két kötetben), valamint protestáns nőknek írt imakönyvét (Olajág. Pest, 1867).
Mint irodalomtörténész megállapítom, hogy Szegedy-Maszák – akinek „szakterülete" saját bevallása szerint többek között az „interarts", a „kanonizáció", a „narratológia", no meg a Habsburg-kutatás – ezzel végleg kitörölte nevét nemcsak a szakma művelőinek, hanem nemzetünk soraiból is. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika