 | | | 2026. január 23. péntek,
Zelma, Rajmund napja. Kalendárium | 
Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták. ... | | 
Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe. ... | | 
Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...
| | 
Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.
...
| | 
Hej emberek! Markomban sűrű
fekete vérrel telt kupa!
Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
világgá űzött árva kobzos
utolsó Koppány-unoka!
Borra nem telt. Így hát kupámat
...
| | 
Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető ...
| | 
A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg.
A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…” ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Akinek Tompa Mihály „unalmas" |   | 
Nem tévedés: Szegedy-Maszák Mihály (aki 1991-től az Indiana University (Bloomington) Kelet-európai és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének tanára, 1994-től pedig az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, szóval aki a világ tucatnyi egyetemének volt már "tudományos munkatársa" vagy "vendégkutatója", ráadásul 2003-tól a Habsburg Történeti Intézet „tudományos tanácsadója" stb.) az általa főszerkesztett, három kötetes irodalomtörténetből (A magyar irodalom történetei. Bp. 2007. Gondolat Kiadó) kihagyta klasszikusunkat, mondván, "unalmasak" a versei.
Betelt a pohár! Ilyenre azért még a Kádár-kor korifeusai sem mertek volna vetemedni. Hihetetlen, hogy ez büntetlenül megtörténhet!
1945 előtt kötelező tananyag volt Tompa Mihály (1817-1868) költészete. Elégiái, allegóriái alapján irodalmunk klasszikusai között könyvelték el, mint Pintér Jenő (1881-1940) irodalomtörténész, aki így foglalta össze életműve értékét: „Tompa Mihály mint elégia-költő a legkitűnőbbek egyike, mint hazafias költő a legjobbak közül való. Egyénisége beleillett az elnyomatás korának hangulatába, kifejező erejét a borús idők művészivé ihlették. Minden lírikus kortársa között ő találta el legjobban azt a hangot, amely az önkényuralom idején a nemzet szívéhez szólott." (Pintér Jenő Magyar Irodalomtörténete. Tudományos rendszerezés. 6. kötet: A magyar irodalom a XIX. század második harmadában. Bp. 1933. 673. old.)
Egy másik irodalomtörténész, Féja Géza (1900-1978) szerint ugyan Tompa életműve meglehetősen egyenetlen, és „az író szelíd, megtört, tiszta alakja" „méltóbb a megörökítésre, mint költészete" (A felvilágosodástól a sötétedésig. A magyar irodalom története 1772-től 1867-ig. Bp. 1942. Magyar Élet. 252. old.), mégis elismeri, hogy egyes versei, különösen is a valaha közismert „A gólyához" és „A madár, fiaihoz" című alapján a Bach-korszakban „valóban a nemzet költőjévé emelkedett, pátosza a nemzeti fájdalom szolgálatába szegődött". (U. ott)
Nyilván ezért undorodik Tompától a tudós professzor. Én viszont tőle undorodom, és tartok tőle, hogy ha élne, Eötvös Loránd sem lenne ezzel másként. Alighanem forog a sírjában, hogy a róla elnevezett egyetem professzora számára a nemzeti gondolatot megéneklő költő „unalmas".
Soha nem felejtem el, hogy amikor 2008. szeptember végén a Magyar Nemzeti Front Kárpátalján járt, búcsúzáskor Szalókán egy nyolcvanhat éves néni elmondta a gyermekkorában tanult torokszorító Tompa-versek közül A madár, fiaihoz címűt (1852), amelyben a költő „visszavarázsolta az elfelejtett dalt s hitet és reményt igyekezett önteni a nemzetbe egy szebb, boldogabb jövő iránt" (Dr. Panka Károly: Tompa Mihály az anekdoták tükrében. Bp. 1940. Gergely R. kiadása. 41. old.):
Száraz ágon, hallgató ajakkal
Meddig ültök, csüggedt madarak?
Nincs talán még elfeledve a dal,
Melyre egykor tanitottalak?!
Vagy ha elmult s többé vissza nem jő
A víg ének s régi kedvetek:
Legyen a dal fájdalmas, merengő,
Fiaim, csak énekeljetek!
Nagy vihar volt. Feldult berkeinken
Enyhe, árnyas rejtek nem fogad:
S ti hallgattok? elkészültök innen?
Itt hagynátok bús anyátokat?!
Más berekben máskép szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek...
Puszta bár, az otthonos vidéknek,
Fiaim, csak énekeljetek!
Hozzatok dalt emlékül, a hajdan
Lomb- s virággal gazdag tájirúl;
Zengjétek meg a jövőt, ha majdan
E kopár föld ujra felvirúl.
Dalotokra könnyebben derül fény,
Hamarabb kihajt a holt berek;
A jelennek búját édesitvén:
Fiaim, csak énekeljetek!
A bokorban itt az ősi fészek,
Mely növelte könnyű szárnyatok;
Megpihenni most is abba tértek,
Bár a fellegek közt járjatok!
S most, hogy a szél összevissza tépte:
Ugy tennétek, mint az emberek?
Itt hagynátok, idegent cserélve...?
- Fiaim, csak énekeljetek!
A szalókai néni még akkor járt iskolába, amikor Pintér Jenő kiváló irodalomtörténeti tankönyveit forgatták, „Petőfi-Arany-Tompa" triászról tanultak, számos versét betéve tudták, szerették népregéit- és mondáit (Pest, 1846), virágregéit ((Pest, 1854), egyházi beszédeit (Miskolc-Bp. 1898-1901. Sajtó alá rendezte S. Szabó József két kötetben), valamint protestáns nőknek írt imakönyvét (Olajág. Pest, 1867).
Mint irodalomtörténész megállapítom, hogy Szegedy-Maszák – akinek „szakterülete" saját bevallása szerint többek között az „interarts", a „kanonizáció", a „narratológia", no meg a Habsburg-kutatás – ezzel végleg kitörölte nevét nemcsak a szakma művelőinek, hanem nemzetünk soraiból is. |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika