2022. november 29. kedd,
Taksony napja.
Kalendárium
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
A homályos tükör által pontosan - Kolev András első kötetéhez -
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Manapság ismét divatos a költészetet a nyelv oldaláról megközelíteni...
Ennek a látásnak a talaját egy Baudelaire vagy Mallarmé, s a múlt század legelején Stefan George gondozta és tette termékennyé. Az ő művüket a fiatalon megtébolyodott és nagyon korán elhalt Georg Trakl emelte követhetetlen távolságba, akinek mára a versei már csak egy kaleidoszkópszerű világ szófoltjaiként élnek tovább. Ez a hatás a közép-európai irodalmakban megmerevedett, s míg a Nyugatot számtalan hatás, irány, gondolti csömör és érzelmi nihil szinte végletesen kiürítette, Magyarországon hatás és példa maradt azoknak, akik a nyelvet spirituális hatalomnak látják.
Így nemzeti irodalmunkban Ady óta a költészetet Ady nyelveként érzékeljük, az impresszionista lírát Tóth Árpád elomló, csendes zenéjű aranyzuhatagaként halljuk, Kosztolányi míves, a nyelv aranyedényében kifőzött látomásaként érzékeljük.

„ A Művész tevékenysége, mikor az anyagba- márvány, festék, kő vagy nyelv – beleigézi az anyagtalan Eszmét..."- írja Szerb Antal Stefan Georgéról.
Mára mintha az Eszme eltűnt volna, s maradt az anyag, a hideg és lélektelen kő, mely faragható és festhető, mégis eszmenélküliségében üres, semmitmondó szómágia. Ezért a jelenkori mondat és szöveg, a költészet építő kövei elhanyatlanak, széthullnak, elporladnak, úgy, mint a Machu Picchu citadellái, a Monte D'Accoddi vagy a Tarxieni szentélyek.
Ha manapság az Olvasó irodalomra vágyik, azt nem találhatja meg a könyvtárak és a divatos könyvpaloták polcain. Az ember találkozik neves költőkkel, írókkal, a plakátok vörösen rikoltják az utcákról, boltok üvegablakairól, metrólejáratokból, kormos és koszos falak falragaszairól, hogy ki és mi az új irodalmi szenzáció. Csak a verset nem találja az olvasó, a művet, melynek anyagában ott az alászállt Eszme, s melynek első soraiból már felénk fújja örök igéit az ihletettség és a kiválasztottság.
Helyettük attitűdök, harsogó egoizmus, az irodalmi konfekció, a transzparens idiotizmus maradt.
Az istenek ligete, a szent Temenosz - ἱερὸν τέμενος - lángokban áll, s körötte a kalmárösztön és a majmolt polgárönkény harsog, táncol és tántorog.

Ezért lepett meg néhány éve egy régi és patinás nyelv, mely a modern magyar nyelv szellemétől némiképp idegen, s melyben mégis érzéki szomorúsággal muzsikáló jambus lüktet oly' kérlelhetetlen magabiztossággal.
Nem ifjú ember versei voltak, hanem érett férfi fiatal költeményei, melyek még keresték a formát, de már ihletettek voltak. Nem kísérletező kedv hozta létre őket, hanem céltudatosság, akarat és kitartás volt bennük. És az erős jellem megtalálta a formát. És még inkább a forma a költőt. A költészet szempontjából mindegy, hogy melyik sugárzás volt erősebb; tartalom és forma úgy hatott egymásra a versekben, hogy a feszültség feloldódott, a szó átlelkesült, a sorok zenévé izmosodtak, s az egész kompozíció mögött az olvasó megérezte a költői akaratot és az akaratos személyiséget. Mert a vershez küzdelem kell, ahogy minden nagy műhöz. Később e művek az olvasó életébe óvatlanul lépnek át, beleírják magukat annak emlékezetébe. Nem direkt módon teszik mindezt. A jó költő és a jó vers soha nem direkt. Inkább tapasztalás, indirekt közeledés. Már nem is csak elvesz, hanem ad, ihlet és példa lesz, olyasvalami, amivel számolni kell, amire odafigyelnek, s amit magyarázni kezdenek.
Ez ragadhatja meg az olvasót Kolev András műveiben.

 
Nem fiatal alkotóról beszélünk az esetében, aki még fuldoklik az alkotás légüres terében. Német nyelvterületen élt, ezért van benne valami németes tömörség és súly. A szavak fizikai testekként vannak jelen a soraiban, melyek akkor, ha elmozdulnának, az egész kompozíció széthullana. De itt a szavak kiegyenlítik egymást, mint egy acélszerkezet belső architektúrája. Ezért van az, hogy a címtől és a témától függetlenül az emberi benső titkos tartalmainak egymáshoz való viszonyát mutatja minden verse.

(...)
„Vágyak s álmok rendetlen rendben,
s helyére téve az összes pohár."
(...)

Kolev András verseiben, mint ahogy az expresszionista költők esetében is benső tájképeken járunk. Mintha egy felrobbant világ maradékán sétálna az olvasó, mindenhol estek, éjjelek, átmeneti napszakok résein át süvít be a fény. Vagy csak egyszerűen lecsepeg az ég tornácáról. Mindenhol hangulatok, benső megijedések, kétségek, erőtlennek tűnő ítélkezés e világ felett.

(...)
„Pontok, vonal, sziget s amott a part,
s mindez pár görbe ujjam rabja csak."

(...)


Minden verse egyfajta objektív látás felé irányul, ezért szinte minden mű a felismerésről szól. A benső felismerésről, mely az irodalom helyét a vallás és a filozófia mellé jelöli ki.
Ezért olyan megrendítő módon filozofikusak Kolev András versei még akkor is, ha először csak a hangulatokat, elmosódott látomásokat, hideg, karakteres színeket érzékeljünk soraiban. És ezért olyan megindító, hogy sokadszori olvasásra a színek és hangulatok már alig színek és hangulatok, kontúrtalan szellemképek. Hiába a hangulati líra szinte összes eleme, hiába a verssorok törékeny és puha versmuzsikája, a versek az emberről szólnak, a csendes szemlélődőről, akinek vannak dühei, indulatai, benső lármái, de ezek a kőtáblaszerű versek mégis egyfajta áhítatos szemlélődések, imák, az emberi benső örök tépelődései.
Verseiben a tárgyaknak nem lelkük, hanem tudatuk van. Nem alárendeltjei az embernek, hanem tőlük független létezések. Tudomásul veszik az emberek jelenlétét, nincs ellenállás bennük, s mindezek miatt sokszor azért válnak Kolev András verseinek főszereplőivé, mert ezekben a versekben többnyire az ember morális bukásáról van szó, míg a tárgyak képviselik az örök állandóságot abban a tragikus színjátékban, ami a Kolev-vers visszatérő témája.
Kolev András – ahogy Szerb Antal írta Babitsról – nem kezdte életművét primitív kötetekkel, hanem úgy tűnik, teljes lírai fegyverzetben áll az olvasó elé. Nem epigon, noha a századelő osztrák költői hatást gyakoroltak rá, de a németes robusztusság és a magyarságra jellemző konfliktuskerülő szemlélődés attitűdje szerencsésen olvad eggyé írásművészetében.
Kolev András első kötete több mint irodalmi csemege lehet az olvasó számára. Megmutatja, hogy egy láthatatlan világból miképpen és miféle képek, zenék, színek, hangulatok, szerelmek és bánatok csöpögnek egy csak az ihletettek által ismert és meglátott tükrön át az evilágba, és azon is túl, az olvasó világába...

Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007