2025. február 16. vasárnap,
Julianna, Lilla napja.
Kalendárium

Február (régiesen Februárius, ősi magyar nevén Jégbontó hava) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a. A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

...

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap (angolul Valentine's Day...

Az Úr tanítványai közé tartozott, és követte Jézust "János keresztségétol fogva egészen mennybevétele napjáig". Sorshúzással választották az apostolok közé, Júdás helyébe, hogy "velük együtt tanúskodjék Krisztus föltámadásáról". Az apostolok szétszéledése után a hagyomány szerint Etiópiában hirdette az evangéliumot. Alexandriai Kelemen õrizte meg egy mondását: "Gyöngítsd önmegtagadással testedet, hogy a lélek a Megfeszítettnek szolgálhasson." Vértanúságot szenvedett Krisztusért. Szent Ilona császárnõ az apostol ereklyéinek egy részét Rómába, másik részét Trierbe vitette. (Hankovszky Miklós)...

Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Magyar viselkedéskultúránk megrontása (1.)
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák
Nem tesszük fel a lábunkat az asztalra, nem túrjuk az orrunkat és szellentünk közösségben, nem kézzel, hanem késsel, villával, kanállal étkezünk, nem trágárkodunk, nem tegeződünk azonnal bárkivel, az időseknek átadjuk a helyünket – sorolhatnók.

Sokan nem is gondolnák talán, mi minden múlik valakinek a viselkedésén. Bennünket, magyarokat oly hosszú évszázadokon át gáláns, lovagias, udvarias nemzetként értékeltek még idegen gondolkodók is.

De vajon tényleg azok vagyunk-e ma is? Nem romlott-e meg magyar viselkedéskultúránk, s ha igen, mikor, mi mindenben?

Tihanyi Tibor piarista atya írta egykor:

„Van üres formavadászat, amely nagyképűvé és mesterkéltté teszi az embert. De vannak bizonyos szabályok, amelyek formássá, finommá, úrivá teszik megjelenésedet, föllépésedet, emberekkel való érintkezésedet. Ezek a törvények szó szerint nincsenek benne sem a Tízparancsolatban, sem az országok törvénykönyveiben, mégis kötelezők és nélkülözhetetlenek. Semmibe vevésük már magában hordja ítéletét: a semmibe vevőt sem veszik úriember számba, és művelt társaság nem fogadja be. Hiába végzed el a gimnáziumot és egyetemet, hiába leszel tekintélyes állású méltóság, ha az életnek ezeket a hajszálfinom fegyelmi szabályait nem oltottad véredbe, fölkapaszkodott faragatlan alaknak fognak tartani és, ha csak lehet, elkerülnek."

(Úriasan, finoman. Villámszabályok az illemtanból diákok számára. Budapest, 1938. Szent István Társulat-Stephanem Nyomda és Könyvkiadó Rt. 3. old.)

Óriási bajok – már akkor is

Ha a két világháború közti negyedszázad magyar társadalmáról akkoriban született kritikus műveket olvassuk, méltán döbbenhetünk meg. Ezek szerint már akkor óriási bajok voltak az illem, a viselkedéskultúra terén. Igen, nem tévedés, már akkor is. Magyra viselkedéskultúránk megrontása akkor kezdődött. Elég legyen csak a kor egyik kiváló szociográfusára, Makkai Jánosra gondolnunk. Egyik fő művében olvassuk:

„A kommunizmus forradalmi korszakában a fiatalemberek és gyermekek a nyilvánosság előtt, rögtönzött kongresszusokon tárgyalták meg egymás nemi ügyeit. Tömegszállásokon lakva, elvesztették az emberi szeméremérzést s az igényeket a ruházkodás, öltözködés, lakás, étkezés és a választékos szórakozások terén."

(Makkai János: Urambátyám országa. Középosztályunk illemrendszerének és társadalmi viselkedésének szociográfiája. Budapest, 1942. Singer és Wolfner Rt. 57. old.)

Mintha tehát a hamis egyenlősdi, a hívatlan kíváncsiság, kivagyiság, a bizalmaskodás már 1945 előtt is át- meg átjárta volna társadalmi életünket. Nem is szólva ama úri léhaságról, renyheségről, Pató Pál-stílusról. Makkai könyve negyedik fejezetének beszédes címe: „A felső osztályok társadalmi ragályai." Ezek közül mely volt s legkirívóbb? (74. old.)

„A felső osztályok legkirívóbb társadalmi betegsége: a lebzselés. A születési arisztokrácia, a pénzmágnások és a beérkezett, karriert csinált emberek világában az élet egyik legnagyobb problémája, hogy az időt hogy és mivel lehessen eltölteni? Természetszerű következése a társadalmi fejlődésnek, hogy azok az emberek, akiknek nagy vagyon áll a hátuk mögött, nem dolgoznak annyit, mint a szegények, akiknek a mindennapi kenyérért kell küzdeniök, vagy, ha maguk dolgoznak is, családjuk és környezetük egy része mindig a munkátlanság állapotában él. Azok a kapitalisták, akik maguk vezetik üzemeiket, azok a nagybirtokosok, akik maguk gazdálkodnak, nem tartoznak ide, éppúgy, mint azok az amerikai milliomosok sem, akik nem urai, hanem rabszolgái saját vagyonuknak. De általános tünet, hogy a dolgozó családfő mellett dologtalan gyermekek szoktak felnőni s a ház asszonya e vagyoni helyzetben szintén nem foglalkozik mással, mint társadalmi kötelezettségei lebonyolításával. A társadalmi kasztot mindenütt hovatovább a semmittevők, vagy a föltűnően keveset dolgozók serege lepi el. Főfoglalkozásukká lesz, hogy „társaséletet" éljenek, minden napra szórakozási programot találjanak, más szóval, hogy elverjék az időt. Ezt az öncélú társadalmi tevékenységet nevezem „lebzselés"-nek, amely a történelmi korok mindegyikében jelen van és mindig hasonló színekben tündöklik."

Lebzselők

Nem újkori tünet ez sem, persze, hiszen a római világból is már ismert (75. old.).

„Rómában már az első császárok korában annyira elterjedt a felső osztályok, a vagyonosak fontoskodó semmittevése, hogy az ilyen lebzselőt külön megjelöléssel „ardelio"-nak nevezték. Az ardelio az az ember volt Rómában, aki általában semmi komoly dologgal nem foglalkozott, semmit nem dolgozott, hanem élvezte a roppant birodalom gazdagságának, a felgyülemlett vagyonnak előnyeit és a társas élet kellemes szórakozásaival töltötte idejét. Ezek az emberek kétezer évvel ezelőtt határozott életrendet alakítottak ki a világ fővárosában. Reggelenkint meglátogatták egymást, hogy el ne mulasszák a születésnapi üdvözléseket, a beteglátogatásokat és a részvétviziteket; kedveskedéseikkel keresték föl azokat az idős férfiakat és nőket, akiktől örökséget reméltek; megjelentek a törvényszéken, hogy meghallgassanak egy-egy perbeli tárgyalást; megcsodálták a szónokokat és a filozófusokat, és összegyűltek, hogy egy-egy költő legújabb verseinek felolvasását meghallgassák. (Juvenalis azt írja, hogy ezek a felolvasások a régi Róma legborzalmasabb csapásai voltak a házbeomlások és a tűzvészek mellett. Seneca szerint az ardeliók úgy ellepték Róma fórumait, cirkuszait és színházait, mint a hangyák, akik minden terv és cél nélkül futkosnak fel s alá a fákon.) Valósággal állandó foglalkozássá fejlődött ki ezekben a körökben a társadalmi kellemkedés és társasági kalózság, az örökséghajhászás, a híres színészek, filozófusok, gladiátorok ostromlása, a napi szenzációért, látványosságért és kalandért való állandó küzdelem s mindez az ember életét teljesen betöltötte."

Sőt a középkor sem tudta e kórtünetet teljesen kiküszöbölni (75-76. old.):

„A középkor felső osztályainak ardeliói a királyi udvarokban és a fejedelmek környezetében lebzseltek. Köztudomású, hogy ezeket az udvarokat hogy ellepték -egy-egy korban a kalandorok, a „lézengő ritterek". Ez időben azonban az udvaronci semmittevésnek volt valamelyes erkölcsi és közjogi alapja, ám az újkorban és a legújabb társadalmak életében nincsen. A társadalmi lebzseléssel való állandó foglalkozás külön embertípust fejleszt ki úgy a férfiak, mint a nők világában. „Sokan mondják, hogy igen kedves ember Cotilus – írja Martialis –, de milyen is hát a kedves ember? Olyan, aki hajfürtjeit művészi rendben hordja, aki mindig balzsam- és fahajolajtól illatozik, aki az alexandriai és hispániai táncok dallamait dalolja, sima karjait táncosmódra mozgatja; egész nap nők között ül s mindig valakinek a fölébe sugdos; levélkéket írogat és mások levélkéit olvasgatja; óvakodik szomszédjának könyökével érintkezésbe jutni; tudja, hogy ki melyik lányba szerelmes; egyik lakomáról a másikra siet és könyv nélkül ismeri a cirkuszbeli versenylovak családfáját. Ez hát Cotilus, a kedves ember? No, édes Cotilusom, akkor nagyon furcsa dolog kedves embernek lenni." Vajon a mai világfi, a semmittevő dandy, a play-boy, akivel nap-nap után találkozunk, nem ugyanahhoz a típushoz tartozik-e, mint Martialis Cotilusa? A XVII. és XVIII. század francia moralistái ugyancsak egész sorozatát mutatják be a kor lebzselőinek."

Munkátlanság

Az európai kontinens viselkedéskultúrájának hanyatlása különösen is a henyélésben, a munkátlanságban nyilvánult meg (76. old.):

„A nők munkátlansága és semmittevése a helyeken ugyancsak állandó jelenség. A római nők viselkedéséről a kortársak valószínűleg túlzottan szigorú és rosszmájú megjegyzéseket hagytak az utókorra, de, ha vallomásaiknak csak fele is igaz, a felső osztály hölgyeinek viselkedése akkor is Róma hanyatlásának szebbnél-szebb színeit mutatja. A felső osztályok asszonyai, akik a vagyoni függetlenségnek olyan fokára emelkedtek, hogy nem kell személyesen dolgozniok a ház és a család körül s akiknek nincsenek gyermekeik, törvényszerűen a társadalmi tevékenységben keresnek menedéket. A XIX. és XX. század regény- és drámairodalma tele van e női figurák élet-keresztmetszetével. A ráérő nő, aki unatkozik otthon, vigasztalást keres és talál; így keletkeznek a háromszög-problémák s így nyílik meg az erkölcsi szabadosság világa a nők és férfiak előtt. Főfoglalkozásukká válik a könnyed csevegés és pletykázás, amit más osztályok férfiai és asszonyai is előszeretettel művelnek, de ezek kevesebb időt tudnak ráfordítani. Innen veszi eredetét a flirt és annak számos következménye, a családok felbomlásáig, válásokig, és így tovább."

„Jóreggelt"

Nem, nem a „létező szocializmus" közvetlenül előttünk lepergett évtizedeiről szóló szociográfiából, ámde még csak nem is Papp Gábor Zsigmond legendás „Magyar Retró" című kisfilm-sorozatából idézünk ezúttal sem. Maradunk Makkainál, aki e fejezetét ekként zárja (77. old.):

„A felső osztályok lebzselői határozott szolidaritásban élnek. Állandóan egymásra találnak, hisz ugyanazokban a házakban és divatba jött társas gyülekezőhelyeken találkoznak, ahol hamarosan magukra vonhatják az alsóbbak figyelmét. Vannak közöttük fél-lebzselők, akiknek állásuk és foglalkozásuk is van, de az mellékes a szemükben s munkaidejük végén viharosan lecsapják a tollat és ceruzát, hogy napi programjuk fontosabb részének lebonyolítására siessenek. Délidőben így a Váci-utcán: „Jóreggelt" köszöntéssel üdvözlik egymást, amikor más ember már elfáradt a napi munkában. A lebzselő nő délelőtt hajfodrászattal, kozmetikával és bevásárlásokkal foglalkozik, délután pedig társaséletet él, egy évben kétszer pedig vidékre vagy külföldre utazik, hogy fáradalmait kipihenhesse, vagy hogy felejtsen. A lebzselő ember csak bizonyos helyeken fordul meg, csak a város egy-egy gócpontját tartja megszállva, máshová sosem teszi be a lábát, mert e helyeken (a dolgozók között) „nem szokás" megjelenni. Amíg a mai társadalmi berendezkedés fönnáll, lehetetlen rajtuk segíteni, ha azonban felismerjük őket és káros hatásukat, ha igyekszünk a lebzselőktől távol tartani magunkat, könnyebben megakadályozhatjuk a kór terjedését."

Félelmetes látlelet. Tehát már a boldog békebeli harmincas években is létezett – mit létezett, nagyon is uralkodóvá vált! – ama nagyvárosi „fogyasztói attitűd", a „lébecolás", a „nap valahogyan való elütés"-e, a dzsentritől megörökölt mihaszna életvitel. Nem Kádár-korszakbeli örökség ez, mondhatnók. Akik így nőttek fel, jó, ha elrebegtek valaki előtt egy hányaveti „Jó napot!"-ot.

 

(Hunhír)

Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007