Már senki nem emlékszik rá. Eltűnt, mintha soha nem létezett volna. Nem is lehet megmondani ki volt, mi volt, csak annyi bizonyos, hogy lett, ami kimondhatatlanná vált a hiányában. Ez a hang, ez a betű szentül meg volt győződve, hogy önmagában is van értelme, sőt! egymaga képes mindazt hordozni, amiben addig előfordult.

- Hiszen része voltam! –így biztatta magát.

Akkor egyes betűk a teljes szabadságról és az önmegvalósításról beszéltek. Ők átélték, megértették, és elfogadták a kivált betű álláspontját. Hosszan fejtegették az egyéni betűk érdekeit, előtérbe helyezték a betűk jogait a szavak jogaival szemben. Meglátásuk szerint a betűk előbb voltak mint a szavak, a betűktől ered a világ, így minden betű rendelkezhet önmaga sorsa felett.

Persze mások az egységet hangsúlyozták, és meggyőződésük jeléül példákat próbáltak szolgáltatni a betűtársadalomnak.

- Van ami kifejezhetetlen így!
- Ugyan! Mi az? 
- Éppen ez az! Tudom, de képtelen vagyok megnevezni... még csak körül sem tudom írni, mert már magamban sem tudom megfogalmazni!
- Ilyen nincs! - reagáltak a teljes betűönrendelkezés pártiak.
 

Az Idő mosolyogva szemlélte a vitázókat. Szótlanul lebegett, bár mi tagadás, egyszer elgondolkodott:

 Mi lenne, ha én lennék az a betű? ... Persze, ha senkinek nem hiányozna az idő, elfogadnám? Végül is igen… Ha hiányozna az idő, megérteném, de nem tartana vissza, ugye?… Eh, ostobaság! Én én vagyok, ők pedig ők. Nincs miért közbelépjek, tegyék a dolgukat, én is teszem az enyémet…

Később elcsendesedtek a viták. Újrarendeződtek a sorok, és újrafogalmazódott a világ is. A kimondhatatlan szavak egyszerűsödtek, belekeveredtek más gondolatokba, vagy egyszerűen karon fogta őket a jótékony Ismeretlen. Mindig is nagy érdeklődéssel kísérte a megnevezhetetlenek és a kimondhatatlanok ügyét az univerzum örvénylő sötétje felé.

Így teltek a napok, és már úgy tűnt, végleg helyre áll a rend, amikor a csont sovány I a köznapi ismeretek valamely elektronikus bugyrából merítve arra a megállapításra jutott, hogy ő stresszben él, és hajlamos a depresszióra. Sőt, ezért a többiek, leginkább a szavak csoportjai, a mondatok, végső soron az őt is éltető gondolatok a felelősek! Úgy érezte, neki is követnie kellene azt az eredendően kivált betű példáját. El kellene hagynia a szavak világát, és önálló, korlátlan  betűként kellene élnie. Amikor hangot adott elképzelésének, újfent fellángolt a régi vita. Volt, aki sírva marasztalta, volt aki megfenyegette, de olyanok is akadtak szép számmal, akik bíztatták:

- Ne törődj a többiekkel, most az a fontos, hogy megtaláld önmagad! Ha úgy érzed, hogy el kell menned, akkor tedd meg! Nem számít, hogy mit gondolnak, mit mondanak amazok! Te magánhangzó vagy!

Elszánta magát az I, és kivált a betűk közül. Jajgathattak, pörölhettek a mássalhangzók - nem számított már.

Az _smeretlen mája ped_g egyre duzzadt. Megérezte, hamarosan önmaga _s a k_fejezhetetlenségbe, és így a feledésbe merül. M_ tagadás, elképzelhetetlen ennél szebb beteljesedés: a teljes _smeretlen am_nek a fogalmát sem _smer_k! 

Telt az _dő, és újra elhallgattak a rosszallók, megnyugodtak a pártolók. Talán belefáradtak a v_tákba, talán csak egyszerűbb volt elcsendesedn_. A betűk zöme megszokta, elfogadta _smét az új állapotot. Rájöttek,  anny_ történt csak, hogy szűkebbek lettek a szavak, a szócsaládok, nehezebben lehetett megkülönböztetn_ egymástól egy-két dolgot,  például a _gazt és a gazt. De m_t szám_tott ez, h_szen a k_vált két betű példájára meseszerű történetek _s kerekedtek. V_ccek keltek életre, olyanok m_nt: ”Mért ment el az az utolsó betű? No? Mert az ell csak fejetlenül szerette!”. Szálló_gék kaptak szárnyra, m_nt például: ”Egy sorban elég egy pont!”. És m_ndenk_ megértőn mosolyogva bólogatott.
Élelmes vállalkozások játékok formájában dobták p_acra az esetüket: betűgyerekek táblákon próbáltak megszabaduln_ a szavaktól. Vetélkedőket rendeztek, és közvet_tették azokat m_nden este. A műsorszám célja: saját k_s csoportjuk k_szor_tása az  értelmes k_fejezésekből és gondolatokból. Olyan s_kere volt, hogy közneves_tették a műsor c_mét, és _gy született a szórakózás szó. Végül _s egyhangúlag felértékelődött a két betű útja, majd ennek betűtársadalm_ csúcsaként d_vattá lett a k_válás. A betűkben megérlelődött a vágy, k_v_rágzott a kedv, és egyre nagyobb számban szerettek volna önállósodn_, k_váln_ a társadalmukból. Talán éppen az "_" tette azzá, talán valak_ m_s. M_ndennap_s lett az ön_llós_d_s. Megsz_kt_k, elf_gadt_k. És végül elérkezett a telj_s f_lszabadul_s. Töm_g_s_n k_zdt_k k_v__n_ a __tűk. ______ c_____a_, __aba___ ______. ___ __ ________ __ _______ ____. _ _____ ___ ___________, _______________, ________________ _________...


(2001-2011)