 | | | 2026. október 5. hétfő,
Aurél napja. Kalendárium | 
Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....
| | 
Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....
| | 
1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....
| | Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.
Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad? ... | | | | 
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
...
| |
Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.
David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során.
De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...
| | 
Most került ki a nyomdából Hauber Károly A verselemzés iskolája című könyve. A kötet szakmailag igényesen, egyszersmind érthetően és érdekesen vezet be a versértelmezésbe. Nem csupán azt mutatja meg, hogyan közelíthetjük meg egy-egy alkotás témáját, szerkezetét, hangzását, szóhasználatát, mondatszerkesztését, képalkotását, a beszélő pozícióját és a keletkezés körülményeit, de segít az értékelésben, és vezérfonallal szolgál a dolgozatíráshoz is.
Valamennyi középiskolás (különösen az érettségi előtt állók), minden magyartanár, magyar szakos egyetemista és versszerető ember érdeklődésére számot tarthat.
A könyv megrendelhető az animakonyv.hu honlapon:
https://www.animakonyv.hu/index.php?
BODY=BookInfo&OP=details&ID=146223&VISIT=1
A linkekre kattintva beleolvashatunk a könyv tartalomjegyzékébe és két fejezetébe:
https://drive.google.com/file
/d/13HxL8c6ZoAhAF3g6eUBnzZWAqePo9VRE/view
https://drive.google.com/
file/d/1WvF6FQ-md0e_osBhWgA_80kF1psgJmAM/view
... | | 
A Képzet Merő szemmel, mint egy halott,
két kart fűzve egymásba
sejtek ollykor egy hajnallott
fényt az elkábulásba.
Ugyan mi az? El-elfoszlik
előlle a semmi ó
leple; s ha nézem, széjtoszlik
...
| | Herbert von Karajan, aki maga is zongoraművészként indult, különös kötődést mutat a nagy orosz zeneszerzőkhöz, különösen Csajkovszkijhoz. A Mester a nagy szimfóniákat többször is lemezre vette mind az EMI, mind a DECCA és a DG gondozásában, s a Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyt háromszor is rögzítette. ... | | - Agneszka Holland több életrajzi film után forgatta le Beethoven 9. szimfóniájának időszakába helyezett filmjét elsősorban Beethovenről; de talán inkább magáról szól. Filmjének főhőséül fiktív alakot választ, aki a Maestro mellett él, takarít, fürdet, mosogat, vizeletet önt ki. Egy fiatal és tehetséges hölgy, aki a zene lényegét akarja megtanulni a Mestertől, rájön hogy a zsenialitás egyszeri és megismételhetetlen jelenség, miközben maga is nagykorúvá érik. A film érdekessége, hogy a IX. szimfónia bemutatója a kecskeméti Katona József Színház színpadán készült, statisztákat pedig a kecskeméti pedagógusok énekkara szolgáltatta. ... | | Ferran kitűnő érzékkel ragadja meg a hangulatokat, nála a természet főszereplővé lép elő, de a belső terek hangulata is megragadó. A végtelen tájképekben semmiféle giccses, túlfotografált öncélúság nincs.
Marina Hands érzékeny és érzéki játéka annyira magával ragadó, arcának a legapróbb rezdülése tökéletesen visszadja a belső felindultságot, a vágyat vagy a boldogságot. ... | | A nagy olasz direktor egyik legjobban sikerült irodalmi adaptációja Charlotte Bronte 1847-ben megjelent regénye. Kitűnő alakítások, nagyszerű hangulat, csodálatosan áradó érzelmek teszik egészen rendkívülivé ezt a nagyszerű történetet. ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Tűnődések a parton |   | Mare, mar, sea... Különböző népek nyelvén, de ugyanazt jelenti: tenger. Vonzódásom iránta olyan régről ered, hogy talán már egykorú velem, mondhatnám archaikus – valamennyire mindenkiben benne él. Aki még nem látta, vagy egy időre elszakadt tőle, az vágyódik utána, aki pedig belőle él, megtanulta tisztelni... Sétálok egyet a parton mielőtt besötétedik. Apály ideje van még s lesz holnap hajnalig – számolom a hátralévő órákat –, aztán újból támadásba lendül a tenger, és visszahódítja az embertől azt, ami az övé. A természet ritmusa; vég nélküli ciklikus mozgás. Homokos part. Kerülgetem a szerencsétlenül járt aprócska áldozatokat, akad belőlük itt elég. A messzeségbe nézve és a szörnyű mélységekre gondolva, mindig rádöbbenek mennyire csöppnyi egy ember! Talán ezért vonz annyira? Hányan vesztek hullámsírba az évszázadok során? Hányan szenvedtek hajótörést sziklás partokon? – egy pillanatra eszembe jutnak gyermekkorom olvasmányai, romantikus és fantasztikus filmjei. Jó lenne érezni, átélni egyszer, hogy milyen valójában odalenn, a hidegben, a legmélyebb helyeken. Felfedezni a titkát. Hemingway tengere és az enyém is. Vajon ugyanazt a tengert látom én is, mint ő? Vajon ő is állt egyszer ezen a parton, és látta azt, amit én most? Óh, Spanyolország! De az, a polgárháború Spanyolországa volt, nem ez. A lebukó nap korongja az alul és kétoldalt ölelő szürke felhők hatására most olyan fényeket áraszt, mely jelzi, hogy nemsokára megadja magát a múló időnek. Ezért, ami leginkább megfog most engem, a vízen fellelhető színeknek a kékből, a higany színébe hajló teljes spektruma. Sirályok játéka a víz felett. Fülsiketítő vijjogás. Néha a vízbe csapódnak; ilyenkor apró halak terhével repülnek biztonságosabb helyre – talán utódaikat nevelik valahol –, máskor meg nádszálvékony lábaikkal gázolva szedegetik a táplálékot a sekély vízben. Ha véletlenül eltalálja őket egy szenvtelen hullám – a lapos parton szinte az én lábamig is felkúsznak –, ugranak egyet. Monoton zaj. A hullámzás zaja. Számolok magamban: körülbelül tizenöt másodpercenként ismétlődik. Mélyeket szívok a sós levegőből, megtöltöm tüdőmet, ahogy egy öregembertől láttam és hallottam a minap, az egyik sétám alkalmával. „Egészséges. Jó a tüdőnek.” – magyarázta, és kezét magasra emelve megemelkedett mellkasa; beszívta a tenger levegőjét, majd lassan kifújta. A mozdulatot megismételte többször. Mikor magamra hagyott utánozni kezdtem; valóban jólesett. Istenem! Miért nem születtem én ide! – ábrándozom egy csöppet – hiszen annyira szeretem én ezt! Játszom is a gondolattal, hogy itt élek, ezekben a fehérre meszelt házak valamelyikében, ebben a falucskában. Bizonyára halász lennék, mint az apám is volt, aki rám hagyta a hajóját; hajnalban kelnék jóval napkelte előtt, és kihajóznék több napra is a jó zsákmány reményében. Aztán meg a halpiacon árulnám a besózott halat. Vagy festő lennék, s reggelente kijönnék ide. Lefesteném ezt a partszakaszt minden évszakban és minden napszakban; úgy tennék, mint a plan air festők. Most bizonyos vagyok, hogy a tenger ilyenkor a legszebb, nyáron, naplemente idején. De tudom, ősszel is szeretném, és télen is megfogna az ég szürkéje, a fagyos hullámzás. Egy halászhajó a nyílt vízen: már alig rajzolódnak ki a kontúrok. Még távolabbi vizek felé halad. A dieselmotor hangjának legmélyebb frekvenciái messziről elérnek hozzám. Egy fiatal pár jön fürdőzésre – bizonyára szerelmesek. Megfigyelem: a férfi haja egészen rövid, a lányé hosszú és fekete. A férfi teste izmos, a nőé meglehetősen karcsú. Teste nemsokára megborzong, és mellei megkeményednek majd a levegőnél hűvösebb víztől. Az emberi faj tökéletes példányai. Szemmel láthatólag boldogok, bizonyára kapcsolatuk elején tartanak még. Nevetnek. Kézen fogva rohannak a vízbe, először óvatosan lépdelnek a tenger hulladékát kerülgetve, majd egyre bátrabban. Aztán már csak a fejük látszik, majd az sem. De nem sokáig maradnak, nehogy rájuk esteledjen; talán tíz perc múlva megjelennek ismét, törölköznek, és sietve távoznak. Fiatal koromban ábrándoztam ilyen jelenetek átéléséről. A szerelmeket kegyetlenül maga alá gyűri az idő – csak a tenger örök. Ők ezt most nem érzékelik. Megszeretünk, boldogok vagyunk, szakítunk, majd megint megszeretünk, és megint boldogok vagyunk, majd megint szakítunk. Ez ismétlődik egészen addig, amíg észre nem vesszük, hogy a létezés ilyen formája már fárasztóvá válik. Aztán tovább múlnak a hónapok, az évek, az évtizedek – valaki mellett vagy magányosan. Egy idő után nem is emlékszünk rá milyen volt szeretni. Ekkorra már kellően tapasztaltakká válunk ahhoz, hogy megérezzük a halál közelségét, amely hatalmas súllyal nehezedik ránk. Egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy már egy jó pohár bornak is örülni tudunk. Újra keresni kezdem a hajót, megtalálom szememmel, de alig érzékelhető. A nap korongja már nem is látszik, meghalt a horizonton, de a fizika törvényeinek engedelmeskedve, a fénytörés miatt még a szemembe csempészi néhány sugarát. Állok pár percig még mozdulatlanul... Este van. Újból a hullámokat hallgatom. Valami ősi nyugalom árad. Megtelítődöm vele, és számos kérdésre tudom már a választ; meg is indulok a szálláshely felé, hogy mindent papírra vessek. Istenem! Vezesd a kezem és irányítsd gondolataim, váltsd valóra terveim! Pár órát írok csak, aztán lefekszem. Holnap este öreg barátom elvisz a hajóján. Egész éjjel a nyílt vízen leszünk. Érdekes történeteket mesél nekem majd, és dalokat tanít a tengerről, meg jóféle vörösbort iszunk a helyiből. Nem olyat, mint az otthoni: ez könnyű, itatja magát, de azért vigyázni kell vele... |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
| |  | |
Könyvajánló | | |  | |
Nyitólap
[háttérzene kikapcsolása]
Tartalomjegyzék
Publicisztika