2025. október 23. csütörtök,
nemzeti ünnep Gyöngyi napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

Ahhoz, hogy 1956 miértjeire kielégítő válaszokat kapjunk, részletesebben kell megismerkednünk előzményeivel.

David Irving brit történész, a kommunisták és a liberálisok meghamisította történelem egyik legjelentősebb újraértékelője, 1981-ben megjelent, ’56-os forradalmunk és szabadságharcunk igaz történetét egyedülálló alapossággal ismertető, magyarul is hozzáférhető könyvében („Felkelés”) leszögezi, hogy 1956 előzménye nem az SzKP Huszadik Kongresszusa, még csak nem is az 1953-as berlini felkelés volt, hanem a Vörös Hadsereg hazánk földjére lépése a második világháború során. De persze régebbre is visszanyúlhatunk, 1919-re, a 133 napos zsidó csőcselékuralomra. Addig a magyar nemzet nem ismerte a zsidó Marx és Lenin tanításait, miként a kiegyezés utáni korszak társadalmi elégedetlenségeit meglovagoló szociáldemokraták áligazságait sem. Nálunk nem volt kommün, mint Párizsban, 1871-ben. Ami ellenben 1919-ben történt hazánkban, megmutatta, mennyire nem legenda, amit a Zsidó Világszövetség 1910-ben meghirdetett: Ausztria-Magyarországot fel kell darabolni, és Magyarország földjén zsidó államot kell létrehozni. A magyar nemzet természetes ellenállása miatt ez megbukott ’19-ben, miként ’56-ban is. Utóbb nemcsak azért, mert még emlékeztek a Lenin-fiúk és a Szamuely-Samuel Tibor és terroristái, a Cserny-különítmény soha nem feledhető gaztetteire, hanem azért is, mert a két világháború közötti negyedszázadban még volt magyar nemzet, amelyet nemzeti öntudat és keresztény szellem jellemzett, és arculatát olyanok határozták meg, mint vitéz nagybányai Horthy Miklós, Gömbös Gyula, Imrédy Béla, Teleki Pál, Klebelsberg Kunó, Hóman Bálint. Védték 1944-1945-ben, ha kellett, gyermekfejjel fővárosunkat, és logikus, hogy 1956-ban sem tettek mást, hiszen az ellenség mindkét esetben ugyanaz volt, a ...

Október hónap – Őszhó – Magvető hava
Október a Gergely naptár előtt az év nyolcadik hónapja volt, melyre neve is utal. A latin octo szóból származik, melynek jelentése : nyolc....

 

1849. október 6.: a magyar történelem egyik leggyászosabb napja. A tizenhármakat, az 1848-49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei. Rájuk emlékezünk a mai napon. ...

Minden korszak türelmetlenül várja költőzsenijét függetlenül attól, hogy maga a kor irodalmi szempontból mennyire termékeny. És a zseni, mint valamiféle természeti tünemény - megérkezik. Hol a felelőtlen ünneplések fortissimójával, hol az elvakult felháborodás lármájával. Más korokban csendesen és kényszeredetten jő el, hogy majd az örök elkésők emeljenek neki glóriát....

1906-ban épült meg Rákóczi rodostói házának másolata, a fejedelmet is ekkor temették el a dóm kriptájába. 1910-ben 44 211 lakosából 33 350 magyar (75,4%), 6547 szlovák, 3189 német, 453 lengyel, 227 cseh és 210 ruszin volt. 1918-ban elfoglalták a cseh terroregységek, 1919 június 6-án a magyar hadsereg foglalta vissza, majd a Clemenceau-jegyzék értelmében kiürítette a Magyarországot uraló bolsevik hazaárulók bűnbandája. 1920. június 4-én trianoni békediktátummal hivatalosan is Csehszlovákiához került. A tót államhatalom fasisztoid politikájának következtében a magyarság aránya 5%-ra csökkent, míg a város a szocreál torzók telepítésével eltótosodott. Regionális központi szerepét Magyarországon Miskolc vette át....

 A tragikus hirtelenséggel elhunyt Karl Richter nemcsak az egyik legnagyobb orgonaművésze volt a korának, hanem az egyik legnagyobb dirigense is. Talán Bach vagy Handel esetében nem túlzás azt mondani, a legnagyobb.

Bach remekműve, mely a zenetörténet számára még mindig kérdéses mű a keletkezése szempontjából, vitathatatlanul a legnagyobb értékét tekintve. Otto Klemperer a nagy zsidó-német karmester mondta a H-moll miséről, hogy az emberiség történetének legnagyobb alkotása.

...

Vízbe-nézőn, könnyel szemem szögében,
hát ittmaradtam, újra egymagam.
A búcsuzást kiálltam, vége van,
de most, hogy elment, zsibbadoz a vérem.

Hiszem, neki sem jó, a búcsuzónak,
de - bár lelkében önvád is harap -
új jég alatt találja őt a holnap.
Mit kezdjen az, ki helyszinen marad?

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Közjáték nővel
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák


Elõjáték

A felejtés és egyben az igazság pillanatai voltak ezek. A felejtésé – mert ki akartam teljes mértékben, s tudat alatt talán nem is akartam – és az igazságé, mert számadást kellet végeznem magamban, magamról. A történtekrõl. Az elkövetett hibák mindig tapasztaltabbá tesznek, egzaktabbul: saját káromon tanulok. Álmatlanság gyötört, napok óta rosszul aludtam. Átvirrasztott éjszakák nyomait õrizte a szemem és az arcom. Üresnek éreztem magam, átfújt rajtam a szél, ki-be járt, mint egy nyitott kertkapun, amely csapódik egyik oldalról a másikra.
Ültem a szobában egyedül, s ahogy körülnéztem, valahogy semmi sem volt a helyén, valami hiányzott. A kép a falon, a kitámasztott és bekeretezett családi fotók, mind kezdtek porosodni. Takarítanom kellett volna. Amikor azt hittem már, hogy vége mindennek és teljes depressziómba süllyedek, elhatároztam, hogy változtatok helyzetemen, állapotomon. Ki kellett hát tárnom az ablakaim, teret kellett adnom a friss levegõnek a szobámban. Új élmények ígéretét fújta felém a szél, melyeket be kellett fognom vitorlámba, olyan zajokat, illatokat sodort felém, amelyeket korábban nem akartam észrevenni, felismerni. Emberek kacagását, amelyek újból erõt ígértek nekem. Forró gõzt párolgott a város, és éreztem, hogy ebben a pezsgésben nekem is ott a helyem. Újból erõt éreztem karjaimban és hitet a lelkemben. Ekkor kitártam az ablakot, s beengedtem a fényt. Talán a sors kegyelme, nem tudom, de ekkor találkoztam vele. Szép volt. Szerette az abszurd helyzeteket. Csak azokat szerette...

 

A bál

Jólesõ mozdulatok. Felszabadít, levetem a gátlásokat. Nem törõdöm azzal, hogy néznek.
Nem törõdöm azzal sem, ha kinevetnek. De miért nevetnének ki? Hiszen mindenki kering valamiképp. Elhomályosulnak a terem falai. Kezem felemelem, leengedem, keringünk. Érzem a ruha surrogását, érzem az izzadságcseppek illatát. Normális körülmények közt ki nem állhatom, de most felizgat. Izgatnak az izzadságcseppjei. Kissé izzad a tenyere is. Ránézek, rám néz. Egymás szemébe nézünk. Belefeledkezünk egymás szemébe; mindketten tudjuk, mit akar a másik. Majd megfogom karcsú derekát. Hátradöntöm; mint felhúzott íj, görbül a térben.
Megadja magát. Megtöri a szabályt, lerúgja cipõit. Én is megtöröm a szabályt, perdítek rajta egyet és kipörgök magam is. Ez már más tánc. Jól sikerült mozdulat, arcán elégedett mosoly. Érzem, hogy újból akarná. Szemével kacsint: újra! Megteszem neki újból. Majd hirtelen vége mindennek. Hirtelen vége a zenének. A párok ismét elfoglalják helyüket, megint felveszik az álarcot. Van, aki feketét, ha gyászos napja volt, ki vidámat, ha jó napja volt, mások közönyöset. Mint én most. De ez nem valódi közöny. Nekem nincs igazi álarcom. Nekem nincs szükségem erre, mert a legjobb úton haladok. A legjobb úton haladok felé.
Van remény. De a lapjárásra azért figyelni kell.

Majd kimegy a bálterem ajtaján, hangtalanul távozik...


A Nő

 

Hintán ül. Olyan hintán ül, amely nagy gesztenyefára van erõsítve. Kissé hûvös szellõ fúj - amolyan borzongató. Megállok mögötte, leveszem a zakómat, ráterítem a hátára, így elfedem gömbölyded vállait. Jólesõ érzéssel fogadja az ajándékot. Kezem most már a vállán pihen; kissé balra dönti fejét jutalmul, így arca a kézfejemen megállapodik. Ajkaival meg is érinti.
- Vártalak! – mondja.
- Mondd, hogy hívnak? Mi a neved? – kérdezem.
- Az én nevem?
Aki azt kimondja, nem felejt el engem soha! Amikor a lemenõ Nap fényeket éget a tó vízére és az apró fénycserepek ezerféleképpen szórják vissza a fényt, akkor is rám emlékezel majd – fülembe súgja nevét.
Kimondom.
Kimondom újból. Kimondom harmadszor, majd negyedszer is.
És látom, amit a szem láthat...

És látom a felfoghatatlant...
És megértem titkát...

Ekkor hallom, ahogy egy elképzelt zongorán transzcendens etûdöt játszik.


Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007