2026. január 1. csütörtök,
újév Fruzsina napja.
Kalendárium

Weöres Sándor: Újévi jókívánságok

Pulyka melle, malac körme
   liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
   az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt*,
   tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
   télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
   hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
   diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
   ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
...

Január (régiesen Januárius, ősi magyar nevén Fergeteg hava) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Janusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.

...

Aki magyarul azt mondja: költő — mindenekelőtt Petőfire gondol. Attól kezdve, hogy belépett az irodalomba, szüntelenül jelen van. Példakép és mérce. Lehetett és lehet szolgaian utánozni, lehetett és lehet kerülni mindent, ami az ő modorára emlékeztet, de nem lehet megkerülni: aki magyarul verset ír, az valahogy viszonylik Petőfihez. A róla írt kritikák, cikkek, tanulmányok, könyvek könyvtárat tesznek ki, és minden korban új szempontokból új mondanivalókat tesznek hozzá a hagyományhoz. Verseinek egy része nemcsak közismert, de olyan népdallá vált, amelyről sokan azt sem tudják, hogy Petőfi írta, holott mindiglen is ismerték. Nem lehet úgy magyarul élni, hogy az ember ne tudja kívülről a Petőfi-versek számos sorát. S mindehhez ő a legvilághíresebb magyar költő: ha valamelyest művelt külföldinek azt mondják: magyar irodalom — akkor mindenekelőtt Petőfi jut az eszébe.

...

 

Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza,
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk,
De még azért elbirjuk fegyverünk,
...

Szentegyedi és czegei gróf Wass Albert (Válaszút, 1908. január 8. – Astor, Florida, 1998. február 17.) erdélyi magyar író és költő.

...

Hej emberek! Markomban sűrű
 fekete vérrel telt kupa!
 Ezzel köszönt rátok egy rongyos,
 világgá űzött árva kobzos
 utolsó Koppány-unoka!
 Borra nem telt. Így hát kupámat
...

Tél közepén, az év 22. napján van a Magyar Kultúra Napja, és egyben a magyar Himnusz születésnapja, méghozzá a száznyolcvanötödik.
A fellelhető
...

 Tóth Árpád első, 1913-ban megjelent kötete az érett és kiforrott művészt mutatja meg a legcsodálatosabb elégiák hangján.

Tóth Árpád múlásszimfóniájaként is lehetne jellemezni ezt a kötetet, melyek közül nem hiányozhat az őszi tájak, az esti hangulatok mellett a korán feltűnő betegség iszonyata sem. De itt olvashatjuk Ady Endréhez szóló elégiába hajló ódáját és a Mddő órán döbbenetes hangjait is...

...

(ejtsd: monmartr), Páris (l. o.) egyik része az É-i oldalán egy magaslaton, amelyet a rómaiak idejében Mons Martisnak, későbben Mons Martyriumnak hivtak, mivel az alján szt. Dénes és társai vértanuhalált szenvedtek. VI. Lajos itt egy benceapátságot alapított, amelyet a forradalom szekularizált; épületei közül a Szt. Pétertemplom máig is fenáll. A domb Ny-i lejtőjén temető, D-i lejtőjén pedig ültetvények vannak.

...

Fiala Ferenc (1904-1988), a kiváló magyar újságíró-szerkesztő Berkes és a szerzetes című, Münchenben 1979-ben a „Hídfő” kiadásában megjelent kötetében drámai kortárs visszaemlékezéseket közöl nagyjaink 1945 utáni megkínzásáról, így Baranyay Jusztinéról, a két világháború közötti magyar katolikus közélet kiválóságáéról, aki ciszterciként a budapesti Bernardinumban volt tanár és igazgató, 1917-ben a katolikus könyvkiadást fellendítő „Központi Sajtóvállalat” alapítói között találjuk, 1925-től pedig a Pázmány Egyetem Hittudományi Karán az egyházjog tanára.

...

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban jelentette meg. A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc (1810–1893), zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton, az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri döntésének köszönhetően. A Himnuszt a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844-ben. 1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt. A magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet 1990-ig semmilyen törvény, sem uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelező érvényűvé. Maga a magyar nemzet tette saját himnuszává. 1903-ban az országgyűlés csak elismerte hivatalosságát. 1903-ban a magyar országgyűlés elfogadott egy 2 paragrafusból álló törvényjavaslatot, „az egységes magyar nemzet himnuszáról” Ennek 1.§ szerint :„Kölcsey himnusza az egységes magyar nemzet himnuszává nyilvánítattatik”, a 2.§ pedig meghatározta, hogy a törvény 1903. augusztus 20.-tól lép hatályba. Ezt a törvényt azonban I. Ferenc József magyar király soha nem szentesítette. Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Kodály Zoltán megjegyzése erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.” Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről Azóta a Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. „Beszéltem egy pár sportolóval, akik azt mondták, hogy egy döntő előtt a legsúlyosabb próbatétel túlélni a Himnuszt. Azt mesélték, hogy ha egy amerikaival kerülnek össze, akkor azt érzik, hogy az ő himnuszuk csak úgy nyomja az erőt, ők meg csak állnak és… Előre sírunk-rívunk. Majd az Isten megsegít, majd csinál valamit…”

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Smaragd és vér - 10. rész
Megnyitás önálló lapon Hozzászólások, kritikák

Végjáték

Egy dublini pub, 1992., március 16, Szent Patrik napjának előestéje.

- Rég láttalak, nagyapa. Egészségedre.

Nagyot húz a fiatalember a Guinnessből. Elégedetten csettint a nyelvével.

- Hát igen, ez igen! Még az íze, a zamata, tán még az illata is más, mint Amerikában.

Iszik az öreg is egy kortyot, apró, csillogó szeme a fiút nézi a korsó széle fölött.

- Egészségedre. – Koccan a korsó a gyalult faasztalon. – Ez csak azért van, mert itthon vagy. Itt mások az illatok, más a légkör, más a levegő, nem igaz?

- De bizony nagyapa, teljesen így van.

Újra iszik egy kortyot.

- Jól megy a sorod New Yorkban?

- Persze. Jól megy. Megy az üzlet, viszem apa sörözőjét. De jól jön most egy kis szabadság. Amúgy meg… utálatos egy város az. Az a rengeteg ember, a tülkölés, a tolakodás, az állandóan szóló sziréna hangja, hol mentő, hol rendőrautó – sokszor viszolygok tőle. De a kocsma, a kocsma az jó. Olyan, mint egy kis sziget.

- Mint egy darabka Írország, igaz?

- Így van, nagyapa. Így van. Akik bejönnek hozzánk rendszeresen, mind ír. Hétvégeken zenés estet adunk, nagy a sikere. Remek együttest találtam, az a nevük, hogy Dublin’s Shamrock. Régi ír népdalokat játszanak és vannak saját szerzeményeik is. Sok régi költő versét dolgozzák fel. Az benne a legjobb, hogy bejönnek a fiatalok is, nem csak a nosztalgiázni vágyó öregek.

- Kösz.

- Ugyan nagyapa, tudod, hogy nem úgy értettem.

Elmosolyodik az öreg.

- Persze, hogy tudom. Hogyne tudnám. Csak vicceltem.

Pár perc csend. Isznak néhány kortyot, majd újra megszólal a fiú.

- Tudod, nagyapa, mióta apa és anya meghalt abban a balesetben, sokszor érzem magam olyan furcsán. Valahogy olyan… üres az egész. Persze, jó a kocsma, jó a munka, de nem szeretem az egészet. Janet Virginiában él a gyerekekkel, Maireeddel és Jonathannal. Jó messze, elég ritkán látom őket. De naponta beszélünk. Valahogy olyan… gyökértelennek érzem magam.

- Aha… rágyújtasz?

- Igen. Leszoktam ugyan, de most jólesne. Leszoktam… nem lehet erről leszokni, csak abbahagyni.

Meggyújtja a cigarettát a gyufával, mélyen és élvezettel szívja le a füstöt.

- Apa mindenfélét mesélt annak idején.

- Gondolom…

- Ugyan nagyapa. Én büszke vagyok rád, ahogyan az egész család. Szívesen maradtam volna én itt, inkább, mintsem, hogy Amerikában éljek. Nem való az nekem. De legalább tudtunk valamit segíteni.

- És ezért én nagyon hálás vagyok Gerry. Valóban sokat segítettetek. Apád is. Családi hagyomány ez minálunk, Gormanéknál. Százötven évre visszamenőleg. Ti így tudtatok segíteni. Pénzzel. Biztatással. Hallgatással. Én… más módon.

- Úgy hallottam… kiszálltál.

- Igen.

Egy perc csend.

- Szabad kérdeznem, hogy miért? Jó ügyért harcoltatok, Írországért.

Az öreg hallgat egy kicsit.

- Ebben igazad van… jó ügyért. Írországért. Csak tudod, fiam… néha a jó ügy is szülhet rosszat. Néha a jó szándék is félresiklik. Kérek még egy kört, rendben?

- Hagyd, nagyapa. Majd én.

A fiatalabb odaballag a pulthoz és kér még két korsó Guinnesst. Leteszi a pénzt, legyint a visszajáróra, visszamegy a padhoz és leül.

Isznak egy kortyot.

- Tudod Gerry… előbb, vagy utóbb az ember elszámol magával. Elszámol a tetteivel. Én is elszámoltam. Szembenéztem azzal, hogy nem vagyok jó keresztény ember. Talán az Isten megbocsát majd, de én magamnak… nem hiszem, hogy valaha is sikerül.

- Arra a 89-es kenti robbantásra gondolsz? [1]

- Tulajdonképpen igen. Akkor azért feltettem már magamnak a kérdést: akármi is volt, akármi is történt, de a cél tényleg szentesítheti az eszközt?

Kisujjával elkezdi pöckölni a korsó fülét.

- Pár éve láttam egy filmet. Az volt a címe, hogy Ima egy haldoklóért.

- Ismerem. Liam Neeson, Mickey Rourke… ők voltak a főszereplők.  Megrázó volt nagyon. Remek film.

- Azt hiszem, az volt az utolsó lökés. Furcsa, nem? Én, aki évente egyszer, ha elmegyek moziba… pont ezt néztem meg.

- Igen… furcsa véletlenek vannak, nagyapa.

- Én nem hiszek a véletlenekben. Mindennek van oka. Mindennek. Ennek is oka van.

- Igazad lehet. És… nem bántottak? Úgy értem akkor, amikor mondtad, hogy kilépsz.

- Nem, egyáltalán nem. De ez nem is így működik. Nem úgy megy az, hogy odasétálsz, aztán bejelented, hogy holnaptól vége, mert eleged van. Nem. Érezték, hogy kiégtem, elfáradtam. De azt is tudták, hogy énbelőlem sose lesz áruló. Meg aztán már… öreg is vagyok.

- Csak azt nem értem, nagyapa, te miért marcangolod magad? Nem te voltál az, aki – itt lehalkítja a hangját – aki robbantott… vagy igen?

Csend. Az öreg nézi az asztalt, sóhajt egyet.

- Valóban nem. De korábban… és akár én is lehettem volna. Meg aztán pénzt adtam, érted? Pénzt… amit ti küldtetek. És a semtexet aligha ajándékba kapták. És tudod, Gerry… mindenkinek van anyja, van apja, vannak testvérei. Mindenkit várnak haza. Még akkor is várják ám, ha csak angol szegény.

- Értem…

- Ne érts félre. Nem felejtek, mert azt nem lehet. Nem feledhetem, ami a családunkkal történt, ami az országunkkal, a népünkkel. Nem felejtem Emmett-et, Pearse-t, Tone-t, Connolly-t és a többi hőst. Itt élnek a szívemben. Nem is bocsájthatok meg, mert megbocsájtani sem tudok. Nem tudom megbocsájtani Cromwellt, a gyalázatos törvénytelenségeket, a gyilkosságokat, a belfasti provokációkat, a Véres vasárnapokat, a Black and Tans rémtetteit, a gúnyt és a lenézést, az Éhínséget, a közönyt… nem. Ez is mind a szívembe van beleégve. De…

- Hallgatlak, nagyapa.

- Tudod… ebben az országban két szín van, ami mindig is fontos volt. Két szín, szimbolikus jelentéssel: a smaragdzöld és a vérvörös. Énnekem évtizedekig csak a vörössel volt dolgom. A vérrel. Elég volt a vérből. Most már szeretném, ha smaragdban pompázna minden. A kertem. A megyém. Az országom. És nem vérrel akarom öntözni. Megvetsz érte?

- Dehogyis, nagyapa… dehogyis.  Hova gondolsz. Megértelek.

Megfogja az öreg kezét az asztal fölött.

Nagyot sóhajt az öreg.

- Én, Patrick Gorman esküt tettem egy pár éve. Megtartom, amit megígértem; amit meg kellett tennem, megtettem; mint az őseink, az elődjeink. De elég volt most már. Amúgy is más a jövő. Talán el lehet rendezni más módon is a dolgokat. Akárhogy is volt, elmúlt, és nem is szeretném, ha visszajönne.

Mit gondolsz erről? Hm? Gerry? Apád, az én imádott fiam hogyan vélekedne? Szerinted?

Csend. A fiú – nevezzük csak annak, bár huszonöt éves – szeme könnyekkel telik meg. Harapdálja az alsó ajkát. Majd egy indulatos mozdulattal letörli a könnycseppeket az arcáról.

- Szeretlek, nagyapa. És büszke vagyok rád, büszke is leszek mindig. Igaz ember vagy; nem csak igaz, ír ember, de egyáltalán: igaz ember.

- Én… köszönöm neked, fiam.

- Én köszönöm, nagyapa. Én köszönöm… igazad van. Folyt már vér elég. Most már a smaragdot csiszoljuk.

- Gyere nagyapa, menjünk. Segítek a kertben neked.

És elindulnak ketten, a hatvanhét éves öregember és a huszonötéves unokája. Építeni. Smaragdot csiszolni.

 

VÉGE



[1] 1989 szeptember 22-én nagy erejű pokolgép robbant egy kenti támaszponton megölve tizenegy katonazenészt. 

-
Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást!

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007