 | | | 2025. július 12. szombat, Izabella, Dalma napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
A Vlád-kápolna | | 
Lehet,
hogy a sorsszerűség, a karma ami Vetésre vezényelt. Alig 50 kilométerre
szülőfalumtól, egy szinte más világ tárult elém. Ahogy belemélyedtem egy kicsit
a helytörténetbe, rájöttem, hogy jelentős történeti múlttal rendelkezik a
település. Erről már számos írásban beszámoltam, most azonban csak egy dolgot
szeretnék kiemelni, bár ez talán a legtöbbet mediatizált. Már postás voltam és
vidáman, vagy éppen nem úgy, karikáztam a falu utcáin, ismerkedtem házakkal,
utcákkal , emberekkel. Rövidesen köszönőviszonyba kerültem szinte az egész
lakossággal, hisz valamilyen formában a posta és ők keresztezték egymás útjait. Sokszor megálltam beszélgetni, vagy épp csak üdvözöltük egymást vidáman az
emberekkel, aztán ment ki-ki a maga dolgára. Legtöbbet azonban Orosz Laci
bácsiéknál üldögéltem, persze csak ha időm volt rá. Jól esett megpihenni az aznapi
biciklizést és váltani pár szót a falu, vagy éppen magunk gondjáról, bajáról.
Mindig megkínáltak valamivel, ami kéznél volt, sőt, a frissen főzött
pálinkákból is kaptam olykor egy–egy üveg kóstolót. Utamat mindig a Fő utcán kezdtem, neki a faluvégnek, ahol két nagy ipari
létesítmény, a Bardi Industry és az Unicarm működött. Ide számtalan ajánlott
küldeményt és egyebeket kellett szállítanom napi pontossággal. Ezeken az
útjaimon feltűnt egy régi ház, aminek előterében egy mondhatni makettszerű kis
épület állott, tetején hatalmas vasból készült keresztekkel. Mi a csuda lehet
ez a kis házikó azokkal a nagy keresztekkel? -furdalta az oldalamat a
kíváncsiság. A ház jóval idősebbnek nézett ki száz évesnél, jellemző vetési
stílusú, kontyolt deszkahomlokzattal, valamikor biztosan náddal volt fedve,
L-alakú tornáccal, s a régi házakra emlékeztető első homlokzati
padlásfeljáróval. Az évszám deszkába fűrészelve sajnos hiányzott a
homlokzatról, mint a szembe szomszéd házról, helyette két kis ablak volt a
feljáróajtó mellett. Egyszer jártam is benne, mielőtt átépítették volna,
hatalmas mestergerendája volt. Kik lakhattak abban a házban és vajon miért
építették azt a miniatürizált épületet a ház előtt lévő kiskertbe, ez egyelőre
megoldatlan kérdés volt. Aztán egyszer vettem a bátorságot, bementem a
kisajtón, a tornácról átmentem az elburjánzott virágoskerten. A miniatürizált
épületen hátul volt egy padlásfeljáró, elkorhadt ajtóval, három oldalán zsalus
kis ablakokkal. Elől, az útra néző nagy, szintén korhadozó ajtóval. Az ajtó egy
pánttal volt bezárva, ami egy gerendába ágyazott karikára passzolt, és egy
letört ágdarab helyettesítette a lakatot. Mély lélegzetet vettem és kinyitottam
a szuvas ajtót. A mindenfelől csüngő pókhálók mögött lévő alkotás szíven ütött.
Sokáig álltam az ajtóban, nem engedett el a látvány. Később kiderült a
története is ennek a kis laknak. Az első világháborúban a galíciai fronton
elesett 22 éves fiának emelte ezt a hajlékot a fájdalomtól megtört szívű, 60 év
körüli apa. A fiú augusztus 26-án ért a frontvonalba, az első bevetésen halálos
sebet kapott, amibe 28-án belehalt. Teste valószínűleg tömegsírba került.
Szülei hiába várták haza, hiába kerestették a bécsi Vöröskereszttel is. Ezekben
a reményekkel és kétségekkel teli időkben az apa egy éjjel álmot látott. Azt
álmodta, hogy fiával állnak a ház előtt, ahonnan egy rózsafa eredt. Ez, mint a
mesében, egyre csak nőtt és nőtt a fellegekig, úgy tele volt virágokkal, hogy
saját súlyától összeomlott. Reggelre ébredve értette meg Vlád Károly, hogy
hiába a remény, a várakozás, Endre már nem tér vissza soha a szülői házba.
Elment a legkisebb fiú, mint a mesében, de ő nem járt szerencsével, nem hozott
sem terülj-terülj asztalkámat, sem szép feleséget apja házába. Maradt a holtig
tartó gyász, a temetetlen fiú emléke. A megroskadt apa jelképesen eltemette
fiát abba a kis házba, amit az álomban látott rózsafa helyére épített. Ha
hazaszáll a lelke, legyen hova szállásoljon. Sírkövet faragtatott neki ebbe a
kis kápolnába, arany betűkkel vésette rá
Vlád Endre élt 22 évet, meghalt hősi halállal az orosz harctéren. Béke
poraira. Ebből a sírkőből virágzott ki Vlád Károly minden fájdalma vasba
kalapálva. Jézus Krisztus kereszthalálába beleélte fia halálát is. A kápolna
belsejében három regiszter található. A szemközti a kereszthalált ábrázolja,
annak minden kellékével, a keresztgerendán kardos szent, valószínűleg Mihály arkangyal,
mellette Júdás, kezébe szögezett, 1915-ös háborús pénzzel, a gerendán épp 30
darab található ezekből, amennyiért elárulták Jézust. Megjelennek a
világegyetem szimbólumai, a Nap, a Hold a csillagok, üstökösök. Erdők , dombok
mutatják magukat vasba örökítve az utókornak: íme, itt járhatott a fiam! A bal oldalon szintén domborzati formák között széttépett katonatetemek
hevernek vasba merevedve, sírok, köztük egy nyitott koporsóban Endre holttestét
jelképező fotóval, ami sajnos eltűnt az idők sodrásában. De egy kép megmaradt
épp a feszület alatt, Endrét polgári ruhában ábrázolva. A bal oldali
regiszterben visszatérnek a domborzati formák, ám Jézus teste már nem a középső
kereszten van, hanem a két lator mellett, a jobb oldalon. Helyette a katonafiú kerül
a sírba, körülvéve siratókkal, akik a bibliai alakok, de a család tagjai is
lehetnek. Alattuk egy bádogtáblára a vetési elesett katonák neveit is felírta
az apa, fiával együtt. Annak ellenére, hogy egyszerű földműves volt Vlád
Károly, rendkívüli, a világon egyedülálló alkotást hagyott ránk. Óriási
szerencsére, megtaláltam Vlád Károly 500 oldalas kéziratú könyvét, amit Kállai
(Vlád) Erzsébet, az építő unokája említett. Ebben a könyvben az apa leírja
kimondhatatlan fájdalmát, érdekes módon legtöbbször versben. Annak ellenére,
hogy görögkatolikus vallású volt, nagyon sok fájdalom-verset komponált
református egyházi énekek dallamára is.
Érdemes még megemlíteni, hogy az apa mozgássérült volt, a sokszor 5-6 mm vastag
vasakat tolószékben ülve, az udvari üllőn kalapálta ki, alakította ki belőlük
metaforikus mondanivalóját, üzenetét az utókornak. Percekig némán álltam eme egyszerű, de mégis lenyűgöző alkotás előtt. Minden
darab hideg vasban éreztem azt a kozmikus feszültséget, amit a gyermek
halálával érezhet egy apa. Szerencsénk van, hogy megmaradt ez a mementó nekünk. Azóta számos publikáció és tévécsatorna is foglalkozott a kápolnával, 2015-ben
a megyei múzeum restaurálta a 100 éve rozsdásodó vasrészeket, rendbe tettük a
tetőt, valamint a kápolna külsejét és belsejét. Azért adom most közre ezt a történetet, mert vetési létemnek egyik
legszívbemarkolóbb momentuma volt. Legyen ez egy jel abban a világban, amelyben
már az értékeket más mérlegen mérik, nem az emberségén! |
| | | Az íráshoz még nem érkezett hozzászólás. | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |