 | | | 2025. július 19. szombat, Emília napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak....
| | Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte....
| | Emily a yorkshire-i Thorntonban született Patrick Brontë és Maria Branwell ötödik gyermekeként (a hat közül). 1820-ban a család Haworth-ba költözött, ahol édesapja káplán lett. Ebben a környezetben mutatkozott meg igazán tehetsége az irodalomhoz. Gyermekkorában, édesanyja halála után, a három nővér - Charlotte, Emily, Anne - és fiútestvérük, Branwell képzeletbeli birodalmakat találtak ki (Angria, Gondal, Gaaldine) és történeteket írtak hozzájuk. 1837 októberében Emily nevelőnőként kezdett dolgozni Miss Patchett női akadémián Law Hill Hall-ban, Halifax közelében. 1842 februárjától Charlotte-tal egy magániskolába járt Brüsszelbe, majd iskolát nyitottak az otthonukban, ám nem voltak tanulóik. ... | | Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.
Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában). ... | | Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését. ...
| | Mint az első idők sok szentjéről, Tamásról is csak néhány vonást őrzött meg számunkra a hagyomány. Alakja úgy áll előttünk, mintha valami régi festmény volna: ha a festő nem írta volna fölé a nevét, vagy nem festett volna rá egy szalagot, amiről leolvasható a kiléte, nem tudnánk megállapítani, kit ábrázol, annyira általánosak a vonások. Bizonyos mértékig így van ez minden szent esetében, aminek az az oka, hogy nem annyira a személyük a fontos, mint inkább az, amit az életük mutat nekünk, s amit az Egyház a szentté avatásukkal és az ünnepükkel elénk akar állítani. ... | |
"... Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, -mint fentebb mondottuk- nagyon sok idő múltán Magóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Scitianak, aki feleségül vette Dentumogyerben Önedbélia vezérnek Emese nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta... ...Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből patak fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak -ami latinul annyi mint szent-, mivel az ö ivadékaiból szent királyok és vezérek voltak születendők..." ... | | "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről." ... | | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Mi végre vagyunk a világon? | | 
Ez a kérdések kérdése. A reá adott válaszból pedig tüstént
következtethetünk valakinek a lelki-szellemi élete milyenségére. Különösen, ha
legyint: „Hagyjuk már az efféle kérdéseket! Engem az érdekel, valahogyan és
valahol megéljek.”
Maradjunk
a „valahol”-nál. Ismeretes Tamási Áron mondása: „Azért vagyunk a világon, hogy
valahol otthon legyünk benne.”
Minden tiszteletem a székelység ábrázolásában oly jeles
Tamásinak, mindamellett ez a mondata azért pontosításra szorul. Valahol? Nem,
nagyon nem mindegy, hol vagyon az a valahol. Bizony pont az a probléma az
efféle szépen hangzó mondatokkal, hogy ködbevesző homályosságúak. Ilyen alapon
azt is mondhatnók matematikaórán a gyermekeknek: „Gyermekek, mennyi kétszer
kettő? Mindegy, ki mennyit mond, csak mondjon valamit...”
Mondhatnók, az írás művészének nem feltétlenül kenyere a
pontos fogalmazás – amint Tamási mondata is mutatja. De hát akkor mi is a
felelet a fenti kérdésre? Egyáltalán biztos az, hogy erre csak egy igaz felelet
adható?
„Kína egyik hithirdető telepének, Délsantungnak püspöke,
Henninghaus egy alkalommal néhány kínai férfiúnak keresztény tanítást tartott.
Előtte három ember állott; önként jelentkeztek keresztényeknek. A püspök így
szólt az elsőhöz: „Miért vagy itt e földön?” – „Hogy egyem” – felelé. –
Megkérdezte a másikat: „És te miért vagy a világon?” – „Hogy bosszankodjam” –
volt a keserű válasz. – A harmadik szamárhajcsár volt, Buddha vallását követte
és hitt a lélekvándorlásban a halál után: „No, barátom, miért is élsz e földön?”
– „Hogy miért élek? Hát, a csacsim most elől húz, és én mögötte megyek és
hajtom; halálom után lelkem a szamárba fog átköltözni; akkor majd nekem kell
elől húznom és csacsim majd mögöttem jön és ő hajt engem.” Ezek a katekizmus
első kérdésére adott pogány feleletek. A pogányok nem tudják életük valódi
rendeltetését. De mi tudjuk, és milyen magasztosan hangzik a katolikus embernek
válasza a legfontosabb kérdésre, hogy „mi végre vagyunk a földön?!” Azért
vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk s
így a mennyországba jussunk.”
(Fattinger József: Tanít az élet (Szónoki példatár).A szerző
„Der Katechet erzählt” című gyűjteménye nyomán szerkesztette Solymoss Vendel
OSB. Budapest, 1938. Korda Rt. 5. old.)
Isten megismerése és szeretése nélkül az ember élete csak
kínos vergődés. Ő a Teremtő, mi csak (kis „t”-vel!) teremtmények vagyunk, akár
elismerjük, akár nem. Kötelesek vagyunk tehát engedelmeskedni Neki. Az áteredő
bűn miatt megromlott természetünk megváltásra szorul, és ezt nem adja meg a
technika, a civilizáció megannyi csillogó vívmánya sem. Ezt egyesegyedül csak
az élő Isten Fia, Jézus Krisztus adhatja meg. Ezért alapította az
Anyaszentegyházat. Az oly sokak által vagy ismerethiány, vagy téves
információk, de leginkább a bűnös életükhöz történő szerfeletti
ragaszkodásukból miatt ellenségesen értékelt, sőt egyenesen gyűlölt római
katolikus Anyaszentegyházat.
Visszatérve a fentebbi idézetre, sokak talán megütköznek
azon, hogy a pogányok „nem tudják életük valódi rendeltetését”. Ám talán nem is
tudják, kik a pogányok? Nos, pogányokon tágabb értelemben a kinyilatkoztatott
vallásokon (kereszténység, zsidóság) kívül álló vallások hívei értendők,
szűkebb értelemben pedig a nem egy Istent imádó vallások hívei. Ami pedig a magyar
„pogány” kifejezést illeti, a latin „paganus”-ból (falusi”) ered, amely „abban
az időben keletkezett, amikor a kereszténység Itália városait már meghódította,
és csak a régi kultuszához ragaszkodó, műveletlen falusi nép maradt még
pogány”. (Bangha Béla SJ (szerk): Katolikus Lexikon, IV. köt. 17. old.) Az is
tény, hogy „a pogányságnak minden fajtájával mély erkölcsi süllyedés és
társadalmi romlás járt és jár együtt: babona, kegyetlenség (emberáldozatok, még
Görögországban és Rómában is), rabszolgaság, a nő és a gyermek megvetése, nem
ritkán szertartásos erkölcstelenség”. (U. ott). Igaz, a régi pogányok, mint
Lao-Tse, Konfuce, Buddha, Szókratész, Platón, a sztoikusok, a görög drámaírók,
a perzsa és egyiptomi bölcsek vagy az asszír törvényhozók műveiben nemcsak
tévedések, hanem igazságok, nemcsak bűnök, hanem erények is találhatók. Éppen
ezért mindazt, ami igaz és jó bennük, soha nem vetette meg a kereszténység, a
katolikus Anyaszentegyház (elég legyen csak fellapozni Aquinói Szent Tamás
„Summa Theologica”-ját és meglátható, hányszor hivatkozik pogány bölcsekre!).
„Maga az ifjú kereszténység nem egyszer örömmel épít a
pogányok által lefektetett alapokon, ahogy szent Pál, Antiochusi szent Ignác,
Origenes, Római szent Kelemen szívesen használják fel s töltik el új, nemesebb
tartalommal a misztériumok szóképleteit. A megváltás vágya ki-kicsendül a
pogány írók könyveiből s az egyházatyák örömmel állapítják meg a Krisztus
előtti korok történetében az evangéliumra való öntudatlan előkészülést, a
„praeparatio evangelica”-t. Ágoston szerint a pogányok is „meglátták az utat”,
bár nem indultak el rajta. Ezek az előfutárok azonban csak éppen „az utat
látták meg”, a pogány önmagát megváltani nem tudta. Bármily szépen szóltak néha
bölcsei, a lét végső kérdései körül sűrű köd terjengett s a megváltatlan lelkek
gyötrődő, vergődő, világtalan szemű Laokoonokként meredtek a közelgő halál
elé.” (U. ott, 18. old.)
Vagyis a pogányság legjobb esetben is olyan volt a
kereszténységhez képest, mint amilyen a réz az aranyhoz viszonyítva. Persze az
is igaz, ma már ott tartunk, hogy visszairigyeljük az ókori pogányokat: neki
legalább voltak elveik. A mai szekularizált világ már nem ismer úgyszólván
semmi elvet, pláne normát, még annyit sem, mint a néhai pogányok. De ezért kár
lenne persze nosztalgiáznunk. Több mint kétezer évvel ezelőtt eljött az
Istenember, hogy megváltson minket. Ha valaki azóta elbukott, csak azért
történhetett meg vele, mert nem fogadta meg az Ő feléje is kinyújtott kezét.
„Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.”
– idéztük Tamásit. Nem, nem „valahol”. Ott, és csakis ott, ahol Isten
tisztelete megvan. Ami ott van meg, ahol mindenben csak Őt követik. De –
mindenben. A Tízparancsolatot mind a tíz pontjával. Vagy mindenben elfogadjuk
Istent, vagy semmiben. Itt tehát valóban ama „mindent vagy semmit” elv kell,
hogy érvényesüljön.
Vannak, akik azt mondják „Jó, én elfogadom Istent, de
hagyjanak engemet békén a kereszténységgel, a katolicizmussal. Megvagyok én
magam is Istennel.” Ez azonban körülbelül olyan, mintha azt mondanók:
„Elismerem X. Y-t főnökömnek, de nekem ne dirigáljon. Megvagyok én vezetése
nélkül is munkahelyemen.”
„Azért vagyunk a világon, hogy
Istent megismerjük, őt szeressük, neki szolgáljunk s így a mennyországba
jussunk.” Ez áll a hagyományos régi római katolikus katekizmusokban feleletül a
címbeli kérdésre. Lehet szeretni hát Tamásit továbbra is, de ne feledjük: nem
valahol, hanem Istenben nyugszunk csak meg, csak Őbenne élhetünk egyedül
boldogan. Ahogyan Szent Ágoston is mondta: „Fecisti nos ad te et inquietum est
cor nostrum, donec requiescat in te.” „Magadnak teremtettél Uram, és nyugtalan
a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Tebenned.” |
| | | | | Kedves Olvasó! Az íráshoz csak regisztrált, és bejelentkezett tagok írhatnak hozzászólást! | | |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |