 | | | 2025. augusztus 24. vasárnap, Bertalan napja. Kalendárium | 
Kovács János István /1921-2013/
Varga Csaba /1945-2012/
Mácz István /1934-2024/
| | 
Augusztus (Ősi magyar nevén, Újkenyér hava) az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött. ...
| | A polgári realizmus fő művei - világszerte - általában prózai regények. A mi kritikai realizmusunk első kétségtelen remekműve egy verses regény: Arany László műve, A délibábok hőse. Költője igen kevés verset írt életében, elsősorban esszéíró volt, mellékesen kitűnő műfordító, de olyan ember, akinek az egész irodalom csupán magángyönyörűség volt, aki a költészettel kiábrándultan tudatos gesztussal felhagyott, napjai java részét afféle komoly polgári tevékenységekre fordította, jogász volt, közgazdasági szakember, idővel bankigazgató, és ötvennégy éves korában gazdag budapesti polgárként halt meg. ... | | 
Két nagy későromantikus zongoraverseny Karajan nagy felfedezettje, Krystian Zimerman, a Berlini Filharmonikusok és a század karmesteróriása, Herbert von Karajan előadásában. Schumann nem lett zongoravirtuóz, de maga után hagyott egy rendkívül népszerű versenyművet. ... | |
Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. Holott finom formájú érzelmes és elegánsan gúnyos verseket is írt. Drámai próbálkozásai már ifjan ismertté tették a nevét írói körökben. Később izgalmas, kalandos regényei szélesebb körben is olvasókra találtak. De 30 éves korában - pénzkeresés céljából - meséket kezdett írni egy olcsó füzetsorozat számára. És ezek váratlanul híressé, majd rövid időn belül világhíressé tették. Kezdetben egy kicsit szégyellte is ezt a főleg gyerekeknek szóló műfajt, de a váratlan siker folytán fel kellett ismernie, hogy ehhez van igazi, rendkívüli tehetsége. Ezért élete további, negyvennél is több esztendeje alatt a meseírás lett a fő műfaja. ... | | Tóth Árpád első, 1913-ban megjelent kötete az érett és kiforrott művészt mutatja meg a legcsodálatosabb elégiák hangján. Tóth Árpád múlásszimfóniájaként is lehetne jellemezni ezt a kötetet, melyek közül nem hiányozhat az őszi tájak, az esti hangulatok mellett a korán feltűnő betegség iszonyata sem. De itt olvashatjuk Ady Endréhez szóló elégiába hajló ódáját és a Mddő órán döbbenetes hangjait is... ... | |
Szentté avatták I. István király relikviáit a székesfehérvári bazilikában. Erre a napra emlékezve ünnepeljük minden évben Szent István királyt és a keresztény magyar államalapítást. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15-én) tartott törvénynapokat áttetette augusztus 20-ra, István király szentté avatásának napjára. ...
| | 
Augusztus 29. a magyar történelemnek - június 4. mellett - talán a legtragikusabb és legsötétebb napja. Mindenképpen figyelemreméltó, fatális történelmi tény, hogy 1521-ben szintén ezen a napon vette birtokba az akkor egy esztendeje uralkodó, 25 esztendős I. Szulejmán (1520-1566) szultán vezetésével Nándorfehérvárt a török. (Csaknem hét évtizeddel korábban, 1456-ban ugyanezen vár falai alatt aratott világraszóló diadalt a Konstantinápolyt elfoglaló II. Mohamed hadai fölött a Hunyadi János vezette keresztény sereg). ... | | Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad. ...
| | | | Beküldés Kedves Látogató! Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk! | | | | Beállítás Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva. | | |
 |
Horváth Géza adatlapja | Név: | Horváth Géza | | Webhelye: | (nincs, nem ismert) | Bemutatás: |
Horváth Géza Pécs, 1961
Születésemtől fogva Pécsett élek. 2002-től írok, többnyire rövidebb prózákat, verseket ritkán.
| A szerző írásművei a Lant webhelyén | (érk: 2024.12.23. 16:51:43) | (érk: 2020.09.12. 11:10:54) | (érk: 2020.03.21. 17:31:24) | (érk: 2020.03.07. 09:48:39) | (érk: 2020.02.28. 11:42:11) | (érk: 2020.02.23. 10:17:58) | (érk: 2020.02.14. 23:08:20) | (érk: 2020.01.15. 17:48:50) | (érk: 2019.12.15. 11:43:24) | (érk: 2019.12.01. 07:04:05) | (érk: 2019.11.24. 18:07:40) | (érk: 2019.11.15. 09:59:22) | (érk: 2019.02.24. 19:39:09) | (érk: 2019.01.11. 22:42:40) | (érk: 2018.12.19. 18:03:04) | (érk: 2018.09.07. 20:15:37) | (érk: 2018.06.03. 08:24:48) | (érk: 2018.05.30. 07:21:32) | (érk: 2018.04.21. 20:50:09) | (érk: 2015.12.19. 18:05:11) | (érk: 2015.12.11. 21:03:04) | (érk: 2015.12.05. 11:40:48) | (érk: 2014.09.16. 13:26:55) | (érk: 2014.06.06. 22:25:22) | (érk: 2014.02.28. 19:17:19) | (érk: 2013.02.02. 09:20:10) | (érk: 2011.11.18. 19:03:16) | (érk: 2011.02.19. 11:47:06) | (érk: 2010.10.15. 19:56:07) | (érk: 2010.05.21. 18:46:51) | (érk: 2010.02.06. 14:43:23) | (érk: 2010.01.22. 15:32:23) | (érk: 2010.01.16. 18:47:06) | (érk: 2010.01.11. 18:08:34) | (érk: 2014.06.04. 21:37:43) | (érk: 2014.05.19. 22:10:44) | (érk: 2008.09.19. 12:13:00) | (érk: 2008.06.19. 14:44:10) | (érk: 2015.12.03. 21:59:17) | (érk: -) | (érk: 2008.06.06. 20:40:31) | (érk: 2008.05.31. 10:51:48) | (érk: 2008.05.24. 12:11:32) | (érk: 2008.05.24. 14:50:30) | (érk: 2008.05.17. 11:43:05) | (érk: 2008.05.11. 13:03:08) | (érk: 2008.05.10. 9:32:36) | (érk: 2008.04.26. 18:26:38) | (érk: 2008.04.12. 10:10:59) | (érk: 2008.04.05. 9:41:02) | (érk: 2008.03.29. 12:42:04) | (érk: 2008.03.08. 16:08:25) | (érk: 2008.03.05. 19:01:23) | (érk: 2008.02.29. 17:10:02) | (érk: 2008.02.29. 17:04:38) | (érk: 2008.02.29. 17:00:47) | (érk: 2008.02.29. 21:43:51) | (érk: 2008.02.22. 6:42:17) | (érk: 2012.05.04. 21:33:39) | (érk: 2007.12.09. 12:36:01) | (érk: 2007.12.09. 12:32:43) | (érk: 2011.07.16. 12:35:14) |
| |
|
|  | |
Könyvajánló | | |  | |