2025. július 12. szombat,
Izabella, Dalma napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

 George Sandot nem hívták se George-nak, se Sandnak. Férfineve ellenére nő volt. Egy idoben a legolvasottabb, leghíresebb, sot leghírhedtebb regényíró volt egész Európában. Romantikus, olykor vadromantikus történetekkel szórakoztatta, egyszerre lelkesítette és botránkoztatta olvasóit, kritikusait, még az államférfiakat is. Hiszen eloharcosa volt a nok egyenjogúságának, küzdött a szerelem szabadságáért, ünnepelte a munka hoseit, hangos szót emelt az elnyomottak, az üldözöttek, a nyomorgók érdekében. A korai feministáknak ugyanolyan irodalmi példaképe volt, mint a korai szocialistáknak.

...
 Akik járatosak a magyar irodalom század eleji történetében, általában azt vallják, hogy A zöldköves gyűrű a legjobb magyar regények egyike. Ez a harmincesztendős korában meghalt fiatalember, aki előbb Kolozsvárott földrajz-történelem szakos tanárnak készült, majd Nagyváradon újságíró lett, és már közben tizenkilenc éves korában elnyerte egy történelmi regénypályázat első díját, huszonegy éves korától kezdve a budapesti újságok és folyóiratok legnépszerűbb szerzői közé tartozott, akinek novelláit ugyanolyan szívesen közölte a haladó Nyugat, a mérsékelten liberális-demokrata Pesti Napló és a szociáldemokrata Népszava. Mindenkihez tartozására mi sem jellemzőbb, mint hogy egyik regényét folytatásokban a katolikus egyházi érdekeltségű Élet, egy másikat a zsidó hitközség lapja, az Egyenlőség közölte.

...
 Az opera első nevezetes reformátora: abban a korban működött, amikor e műfaj - öncélú virtuóz áriák merő sorozatává válva - már feladta eredeti rendeltetését, a drámai kifejezést. Gluck, német születésű létére cseh és olasz zenei kiképzésben részesült (Milánóban Sammartini növendéke volt), és pályafutása is nemzetközi jelentőségű. Számottevő európai operasikerei után Bécsben volt udvari karmester, 1774-79 között a párizsi Nagyopera mutatta be operáit. Utolsó éveit Bécsben töltötte. Zenéjében sikerült megragadnia az antik dráma fenségének, hősei nemes jellemének meggyőző kifejezését.
...

 "Minden idők legnagyobb norvég írója az 1920-ban irodalmi Nobel-díjjal jutalmazott Knut Hamsun, az impresszionista próza első számú mestere. Fő művét, egyben legismertebb alkotását találjuk ebben a kötetben. Az őserőt sugárzó remekmű az emberi fennmaradás és megélhetés lehetőségeit vizsgálja. A regény az ugart feltörő, otthont és családot teremtő paraszt házaspár kemény emberségének, büszke tragikumának történetét mutatja be. A lebilincselő elbeszélés kortól, politikától, minden befolyástól mentes és független, örök időkre szóló érvényes példát ad az emberi megmaradás, méltóság, a lehetséges kiteljesedés, az emberhez egyedül méltó élet lehetőségéről."

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Rácsai Róbert adatlapja
Név: Rácsai Róbert
Webhelye: http://www.gportal.hu/portal/alcar/
Bemutatás:

1971. február 6.-án születtem Veszprémben, azóta is itt élek a családommal. Nős vagyok, két kisfiam van.


Angol nyelvtanárként dolgozom egy veszprémi általános és egy nyelviskolában. A középiskolát Veszprémben végeztem, főiskolai tanulmányaimat Győrben (ACSJTF), Szombathelyen (BDTF), és Veszprémben (VE, Ped. Int.) folytattam.


Nagyon sok dolog érdekel: olvasás, íjászat, ásványok, nyelvek (nyelvészet, JRR Tolkien mesterséges nyelvei), parapszichológia, természetfotózás, politika… nehéz lenne felsorolni mindet.


És persze a versek.


Mindig szerettem az irodalmat, a verseket. Kedvencek? Jó kérdés… Pilinszky, Radnóti, József A., Catullus, Villon, Shakespeare… tőlük bármikor bármit. És Ady, Arany… és sokan mások. Néha elszomorodok, hogy az idő végessége miatt képtelen vagyok elolvasni mindent, MINDENT, ami érdekel, befogadni, amit csak lehet… nem elégszem meg az eddigiekkel, és sokszor nem is értem, hogyan is lehet másként érezni.


Nem szeretem a vadhajtásokat. Nem szeretem azokat a verseket, amelyek írói felrúgnak minden írott és íratlan szabályt, és a kor lehetetlen divatját követve rím, ritmus, mondanivaló nélküli betűhalmazokat “alkotnak”… sajnálom, az én ízlésem túl konzervatív (és ez a művészet többi ágára is érvényes). Persze nem vagyok ellenére az újításoknak, sőt…


Jómagam úgy 3-4 éve írogatok verseket. Érzem, hogy sikerült sokat változnom, fejlődnöm (régebbi írásaim nagy része, nem szégyellem bevallani: borzalmas, de nem tagadom meg őket, hiszen azok is “én” voltam). Sokat köszönhetek számos embernek, akik segítettek jó tanácsokkal, jóindulatú kritikákkal.


Igyekszem nem egysíkú lenni verseimben… keresem egyéni hangomat (hogy ezt mennyire sikerült megtalálnom, a kedves olvasókra bízom), mindenesetre a témák, amik foglalkoztatnak, megjelennek a verseimben is. Szerelem, természet, álmok, örömök, csalódások, hazaszeretet – gyakorlatilag minden. Tudom, új témát már szinte lehetetlen találni (sokan, akik fanyalogva olvassák a verseket, akik szerint nincs rájuk szükség, általában azzal példálóznak, hogy már “nincsen új”). Dehogy nincs… új – avagy más – látásmód, más szemszög, más megfogalmazás. Ezen munkálkodom, beleírom verseimbe bánatom, örömöm, közönyöm, haragom, gyűlöletem… mindent.


Hogy hol írok? Internetes honlapokon meg lehet találni (többnyire az Alcar nevet használom); pár folyóiratban, antológiában (pl.: Irodalmi Rádió - Hallgató, Vár Ucca Műhely, Lassi Laurie) megjelent néhány versem nyomtatásban is.


Azt hiszem, egyelőre ennyit mondanék el magamról…


 

A szerző írásművei a Lant webhelyén
(érk: 2023.04.23. 15:46:53)
(érk: 2023.04.15. 18:31:08)
(érk: 2023.12.23. 20:41:29)
(érk: 2020.04.10. 20:44:46)
(érk: 2020.04.03. 21:53:44)
(érk: 2020.03.21. 17:29:28)
(érk: 2020.03.13. 12:21:17)
(érk: 2020.03.07. 09:54:35)
(érk: 2019.11.15. 10:04:01)
(érk: 2019.11.01. 17:47:40)
(érk: 2019.10.22. 21:07:00)
(érk: 2019.10.11. 15:40:32)
(érk: 2019.09.17. 10:47:40)
(érk: 2019.09.04. 15:16:23)
(érk: 2019.08.08. 08:50:16)
(érk: 2018.11.23. 22:27:58)
(érk: 2018.11.23. 22:28:30)
(érk: 2018.08.05. 12:05:11)
(érk: 2018.08.05. 03:20:32)
(érk: 2018.07.09. 19:02:09)
(érk: 2018.02.16. 22:52:07)
(érk: 2018.02.16. 22:52:31)
(érk: 2018.01.19. 22:40:29)
(érk: 2017.12.29. 19:35:52)
(érk: 2017.12.29. 19:31:42)
(érk: 2017.12.08. 15:55:22)
(érk: 2017.12.01. 12:17:53)
(érk: 2017.09.09. 11:16:00)
(érk: 2017.07.21. 21:27:55)
(érk: 2017.07.21. 23:12:14)
(érk: 2017.07.09. 13:10:38)
(érk: 2017.06.23. 12:58:51)
(érk: 2017.05.27. 11:49:12)
(érk: 2017.05.19. 20:28:37)
(érk: 2017.04.30. 11:21:04)
(érk: 2017.04.30. 11:20:54)
(érk: 2017.04.14. 23:01:12)
(érk: 2017.04.14. 22:30:59)
(érk: 2017.04.14. 22:59:28)
(érk: 2017.03.31. 16:04:32)
(érk: 2017.03.03. 22:34:53)
(érk: 2017.02.25. 16:51:38)
(érk: 2017.02.11. 11:41:57)
(érk: 2017.01.30. 22:50:30)
(érk: 2016.11.19. 15:12:00)
(érk: 2025.05.03. 13:39:14)
(érk: 2016.10.28. 09:35:25)
(érk: 2016.08.20. 10:07:39)
(érk: 2016.08.07. 09:14:06)
(érk: 2016.07.29. 20:52:02)
(érk: 2016.04.23. 13:31:43)
(érk: 2016.04.15. 20:18:52)
(érk: 2016.04.09. 14:13:50)
(érk: 2016.03.25. 16:16:44)
(érk: 2016.03.19. 09:52:32)
(érk: 2016.03.12. 08:49:07)
(érk: 2016.03.04. 16:46:02)
(érk: 2016.02.28. 15:25:32)
(érk: 2016.02.19. 20:49:22)
(érk: 2016.01.29. 22:11:09)
(érk: 2015.12.11. 19:55:25)
(érk: 2015.11.28. 17:52:16)
(érk: 2015.11.15. 11:59:22)
(érk: 2015.11.07. 12:11:33)
(érk: 2015.10.30. 18:24:42)
(érk: 2015.10.02. 18:46:48)
(érk: 2015.09.12. 15:06:13)
(érk: 2015.06.06. 07:46:00)
(érk: 2015.05.29. 20:00:13)
(érk: 2015.05.22. 09:04:52)
(érk: 2015.05.15. 21:05:53)
(érk: 2015.05.08. 21:58:18)
(érk: 2015.05.08. 14:49:36)
(érk: 2015.05.02. 08:09:03)
(érk: 2015.04.25. 10:26:03)
(érk: 2015.04.10. 20:52:36)
(érk: 2015.04.10. 21:46:39)
(érk: 2015.03.20. 18:12:00)
(érk: 2015.03.06. 19:44:35)
(érk: 2015.01.25. 15:50:28)
(érk: 2015.01.09. 18:25:34)
(érk: 2014.12.31. 20:00:43)
(érk: 2014.12.31. 20:07:09)
(érk: 2014.12.24. 23:56:10)
(érk: 2014.12.12. 21:55:00)
(érk: 2014.12.06. 10:30:15)
(érk: 2014.11.28. 22:17:42)
(érk: 2014.11.22. 12:35:37)
(érk: 2014.11.14. 21:18:27)
(érk: 2014.11.07. 20:34:14)
(érk: 2014.11.07. 22:00:11)
(érk: 2014.10.31. 20:45:06)
(érk: 2014.10.23. 12:00:04)
(érk: 2014.10.23. 12:06:02)
(érk: 2014.10.17. 13:11:49)
(érk: 2014.10.10. 20:38:50)
(érk: 2014.10.04. 09:11:54)
(érk: 2014.09.26. 09:02:25)
(érk: 2014.09.18. 19:55:55)
(érk: 2014.09.12. 19:58:34)
(érk: 2014.08.30. 10:05:37)
(érk: 2013.12.24. 18:46:46)
(érk: 2013.12.24. 18:48:27)
(érk: 2013.05.17. 21:00:21)
(érk: 2013.02.22. 20:52:40)
(érk: 2012.11.10. 18:30:08)
(érk: 2023.10.31. 20:38:51)
(érk: 2012.10.12. 16:02:59)
(érk: 2012.10.07. 22:07:21)
(érk: 2012.09.22. 08:37:36)
(érk: 2012.09.14. 23:34:31)
(érk: 2012.09.09. 13:55:09)
(érk: 2012.04.27. 22:08:44)
(érk: 2012.01.06. 22:11:49)
(érk: 2011.12.25. 06:02:40)
(érk: 2011.12.25. 06:01:34)
(érk: 2011.12.06. 22:27:29)
(érk: 2011.09.30. 19:45:10)
(érk: 2011.05.20. 16:59:36)
(érk: 2011.05.06. 19:08:12)
(érk: 2011.04.26. 11:41:31)
(érk: 2011.04.16. 10:14:45)
(érk: 2011.03.11. 18:41:23)
(érk: 2011.03.05. 11:34:40)
(érk: 2011.02.26. 08:46:29)
(érk: 2011.01.16. 13:15:45)
(érk: 2010.12.31. 00:42:16)
(érk: 2019.12.20. 15:39:50)
(érk: 2010.12.17. 19:05:30)
(érk: 2011.08.13. 10:46:17)
(érk: 2010.11.12. 19:02:13)
(érk: 2010.11.05. 18:04:03)
(érk: 2010.10.01. 17:44:19)
(érk: 2010.09.24. 18:53:01)
(érk: 2010.09.17. 17:58:02)
(érk: 2010.09.10. 18:08:45)
(érk: 2010.09.03. 20:55:53)
(érk: 2010.08.20. 18:44:25)
(érk: 2016.05.14. 08:24:08)
(érk: 2010.08.06. 17:45:55)
(érk: 2010.07.30. 16:08:00)
(érk: 2010.07.03. 00:21:10)
(érk: 2010.07.03. 00:12:49)
(érk: 2010.04.30. 19:04:05)
(érk: 2010.04.09. 17:10:46)
(érk: 2010.03.12. 19:09:52)
(érk: 2010.02.27. 06:55:04)
(érk: 2010.01.30. 18:02:36)
(érk: 2010.01.16. 00:44:14)
(érk: 2010.01.16. 01:04:49)
(érk: 2009.12.24. 10:56:08)
(érk: 2009.12.04. 18:47:20)
(érk: 2009.11.28. 17:43:12)
(érk: 2009.11.27. 05:28:12)
(érk: 2009.11.13. 18:16:28)
(érk: 2009.11.13. 18:46:20)
(érk: 2009.11.06. 16:53:49)
(érk: 2009.10.30. 20:35:41)
(érk: 2009.10.31. 18:42:32)
(érk: 2015.10.24. 16:04:35)
(érk: 2009.10.16. 20:40:25)
(érk: 2009.10.11. 11:25:31)
(érk: 2009.09.25. 19:42:44)
(érk: 2009.09.19. 16:29:06)
(érk: 2009.09.17. 21:10:28)
(érk: 2009.09.04. 19:38:05)
(érk: 2009.08.27. 21:38:09)
(érk: 2009.06.25. 11:19:33)
(érk: 2009.06.04. 10:35:04)
(érk: 2009.05.27. 21:14:56)
(érk: 2009.05.07. 09:38:49)
(érk: 2009.04.30. 08:40:01)
(érk: 2024.04.01. 12:29:03)
(érk: 2009.04.11. 11:51:55)
(érk: 2009.04.11. 11:55:11)
(érk: 2009.04.11. 08:05:56)
(érk: 2009.04.03. 15:40:07)
(érk: 2009.03.27. 14:37:35)
(érk: 2009.03.20. 10:28:37)
(érk: 2009.03.13. 13:59:42)
(érk: 2009.03.06. 21:16:09)
(érk: 2009.02.26. 09:05:48)
(érk: 2009.02.20. 10:03:19)
(érk: 2009.02.27. 18:29:11)
(érk: 2009.02.07. 10:51:32)
(érk: 2009.01.30. 16:01:49)
(érk: 2009.01.30. 15:18:28)
(érk: 2009.01.23. 10:41:10)
(érk: 2009.01.08. 22:13:49)
(érk: 2009.01.09. 22:38:49)
(érk: 2008.12.23. 00:31:36)
(érk: 2008.12.23. 00:27:47)
(érk: 2008.12.23. 00:18:34)
(érk: 2008.12.23. 00:13:02)
(érk: 2008.12.06. 21:49:26)
(érk: 2008.11.27. 17:46:49)
(érk: 2008.11.13. 23:00:43)
(érk: 2008.11.13. 22:55:03)
(érk: 2008.11.08. 11:49:59)
(érk: 2008.10.23. 21:06:46)
(érk: 2011.10.21. 20:32:27)
(érk: 2019.10.22. 21:05:55)
(érk: 2008.10.17. 20:30:55)
(érk: 2008.10.09. 21:07:30)
(érk: 2008.10.10. 21:34:26)
(érk: 2008.09.28. 11:18:47)
(érk: 2008.09.19. 12:19:31)
(érk: 2008.09.13. 10:31:46)
(érk: 2008.09.13. 10:38:02)
(érk: 2008.09.05. 11:52:37)
(érk: 2008.07.12. 14:07:02)
(érk: 2008.07.12. 9:19:20)
(érk: 2008.06.13. 14:11:29)
(érk: 2008.06.12. 11:05:03)
(érk: 2008.06.07. 13:35:43)
(érk: 2008.06.06. 20:50:21)
(érk: 2008.06.07. 8:23:10)
(érk: 2008.05.31. 8:19:24)
(érk: 2008.05.31. 9:58:01)
(érk: 2008.05.31. 16:52:34)
(érk: 2008.05.24. 12:07:25)
(érk: 2008.05.24. 10:39:51)
(érk: 2008.05.14. 9:50:45)
(érk: 2016.02.12. 20:08:12)
(érk: 2008.05.09. 13:27:16)
(érk: 2008.05.16. 22:09:20)
(érk: 2008.05.09. 13:26:15)
(érk: 2008.05.09. 13:26:47)
(érk: 2008.05.04. 17:15:57)
(érk: 2008.05.03. 0:13:04)
(érk: 2008.04.27. 14:57:30)
(érk: -)
(érk: 2008.04.26. 17:16:43)
(érk: 2008.04.26. 17:39:15)
(érk: 2011.08.19. 13:33:38)
(érk: 2008.04.10. 8:40:27)
(érk: 2008.04.04. 23:32:43)
(érk: 2008.04.04. 16:28:40)
(érk: 2008.04.04. 16:32:35)
(érk: 2008.03.29. 10:26:58)
(érk: 2008.03.29. 9:02:27)
(érk: 2008.03.27. 23:21:11)
(érk: 2016.03.04. 20:41:28)
(érk: 2008.03.22. 14:23:57)
(érk: 2008.03.08. 17:32:43)
(érk: 2008.03.08. 17:31:05)
(érk: 2008.03.08. 17:29:10)
(érk: 2008.04.08. 18:59:53)
(érk: 2008.03.05. 19:22:30)
(érk: 2008.03.09. 9:09:34)
(érk: 2008.03.01. 13:15:52)
(érk: 2008.02.29. 17:24:34)
(érk: 2008.02.29. 17:21:02)
(érk: 2008.02.24. 17:49:59)
(érk: 2008.01.29. 17:42:53)
(érk: 2008.01.16. 19:57:26)
(érk: 2008.01.16. 19:33:55)
(érk: 2008.01.08. 14:36:55)
(érk: 2008.01.08. 14:13:53)
(érk: 2008.01.08. 9:29:30)
(érk: 2008.01.08. 9:23:12)
(érk: 2007.12.29. 10:54:48)
(érk: 2007.12.29. 10:35:47)
(érk: 2007.12.29. 15:59:56)
(érk: 2007.12.29. 15:58:36)
(érk: 2008.03.06. 20:28:51)
(érk: 2008.03.06. 20:30:33)
(érk: 2011.10.28. 20:01:56)
(érk: 2007.12.09. 12:13:02)
(érk: 2025.01.12. 09:00:08)
(érk: 2007.12.03. 18:01:03)
(érk: 2015.10.17. 18:19:53)

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007