2025. december 1. hétfő,
Elza napja.
Kalendárium

Kovács János István /1921-2013/


Varga Csaba /1945-2012/


Mácz István /1934-2024/

A keresztény egyház első vasárnapja közeleg, mely egyben Advent első vasárnapja is. Az Advent szó az „adventus Domini” szóból ered, melynek jelentése: eljövetel. Ez az eljövetel Jézus Krisztus eljövetelére vonatkozik, kinek születését December 25-én ünnepli az egyház.

...

December (Ősi magyar nevén, Álom hava) az év tizenkettedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Neve a latin decem szóból származik, melynek jelentése tíz – utalva arra, hogy eredetileg ez volt a tizedik hónap a római naptárban, mielőtt a január és február hónapokat hozzáadták az évhez. A 18. századi nyelvújítók szerint a december: fagyláros. A népi kalendárium Karácsony havának nevezi.

...

Prágában született, elődei német nemesemberek és cseh módos polgárok voltak, németül és csehül egyformán tudott, majd nyugati öntudattal úgy megtanult franciául, hogy mind a három nyelven írt versben is, prózában is. Azután szláv öntudattal sajátjának akarta tudni az orosz nyelvet is. Hódolattal vendégeskedett Tolsztojnál, majd idővel néhány évig a szobrászok szobrászánál, Rodinnél volt titkár.

...

Petőfi Zoltán (Debrecen, 1848. december 15. – Pest, Józsefváros, 1870. november 5.) színész, költő, Petőfi Sándor és Szendrey Júlia fia.

Az evangélikus – római katolikus vegyes-házasságból született gyermek édesanyja vallását kapta, katolikusnak keresztelték. Keresztszülei Arany János és neje, Ercsey Julianna.
...

Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten. Édesapja Kodály Frigyes (1853–1926), Kecskemét teherleadási pénztárnokaként, Szob, Galánta, majd Nagyszombat állomásfőnökeként tevékenykedett. Édesanyja Jalovetzky Paulina (1857–1935), egy lengyel származású vendéglős lánya volt. Édesapja hegedűn játszott, édesanyja pedig zongorán játszott és énekelt. 

...

Ahogy a málházó mesélte” - Pótnyomozás József Attila halála ügyében 9.

Később felhívtam Budavárinét egy-két kérdéssel, és amikor telefonban elmondta, hogy Bartos Józsefnek, a másik szemtanúnak él a lánya Szárszón, és kérdésemre, hogy a csendőr felírta-e a férje nevét és az adatait ott este, és kikérdezték-e, hogy mit látott: azt felelte, hogy igen, kikérdezték, akkor elhatároztam, hogy lemegyek még egyszer Szárszóra ezt rögzíteni, és Bartos József lányával, Zsuzsával beszélni.

...

Kosztolányi Dezső: Ádám

Most sokszor gondolok arcodra, Ádám,
Bús ősapám, mert fáj, hogy létezem
S a nevem: Ember. A gond szolgaágyán
Feléd lóbázom csüggeteg kezem.

Papagály s tigris közt csúf ember-állat,
...

Vörösmarty Mihály (Pusztanyék, 1800. december 1. – Pest, 1855. november 19.) magyar költő, író, ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a magyar romantika egyik legnagyobb alakja.

...
Bejelentkezés
név:
jelszó:
Jegyezze meg a nevet és a jelszót ezen a gépen!

Beküldés
Kedves Látogató!
Ha írást szeretne beküldeni a szerkesztőségünkbe, kérjük, azt a bekuldes@aranylant.hu elektronikus levélcímen keresztül tegye. Bemutatkozó levelét - pár írásának kíséretében - is ezen a címen várjuk!
Keresés

tartalomban is keressen (több időt vehet igénybe) ha nem jelöli be csak a szerző nevében és a címben keres

Beállítás
Az Aranylant jelenleg 1024 képpont széles monitorra van optimalizálva.
1024
1280
Kolev András adatlapja
Név: Kolev András
Webhelye: (nincs, nem ismert)
Bemutatás: Kolev András vagyok, 1967 március havában születtem Budapesten.
Szüleimről semmit nem tudok, mert 1 éves koromban kiléptek az életemből és Nagymamámnál hagytak, aki végül is szívvel, becsülettel felnevelt. Minden érzelmi szál hozzákötött - sajnos már nem él -, és neki köszönhetem azt a végtelen boldog gyermekkort, amelyben lelkem egészségesen, békességben növekedhetett.
Általános iskolai tanulmányaim befejezése után a Vendéglátóipari Szakmunkásképző iskolába jelentkeztem, ahol három év múltával szakács végzettséget szereztem. Azóta szakácsként dolgozom, 2008 óta Ausztriában vagyok konyhafőnök egy szállodában.
Boldog házasságban élek, még ha nem is az elsőben is. Egy fiam van, aki idén lesz huszonnégy éves és szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket tanít.
Az irodalomba 18 évesen szerettem bele s kezdtem falni a könyveket. A legmélyebb nyomot mindenek közül József Attila hagyta bennem. Rajongásig szeretem verseit és mindent, ami hozzáköthető: Latinovits, Jordán...
Verseket 19 évesen kezdtem költeni, annak hatására, hogy egyik gyermekkori barátomból zenész lett és szerettem volna dalszövegeket írni neki.
Fiatalkori írásaimat sajnos nem őriztem meg. A harmincas éveimben teljesedett ki bennem az alkotói vágy, akkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Mindez a nagy lendület négy évig tartott, majd abbahagytam magam sem tudom miért az írást.
Másfél éve kezdtem újra s azóta nagy nagy élvezettel játszom magamban a szavakkal.
Mindig azokat a témákat próbálom írásaimban kibontogatni, melyek a hétköznapjaimban is foglalkoztatnak. Igyekszem fejleszteni magam és írásaimat egyaránt. Viszonylag kevesebb képi erőt, költői képet használok, ehelyett véleményem szerint a szellemes szófordulatokkal, hasonlatokkal próbálok operálni, mert úgy érzem ahhoz rejlik bennem több adottság. Mindez nem tölt el elégedettséggel és próbálok ezen tudatosan változtatni.



A szerző írásművei a Lant webhelyén
(érk: 2025.11.30. 07:19:40)
(érk: 2025.11.09. 14:36:53)
(érk: 2025.09.28. 20:56:53)
(érk: 2025.08.31. 20:59:11)
(érk: 2025.08.12. 20:35:29)
(érk: 2025.08.17. 18:54:13)
(érk: 2025.07.25. 06:17:07)
(érk: 2025.07.24. 17:09:02)
(érk: 2025.07.13. 14:17:31)
(érk: 2025.07.13. 14:17:46)
(érk: 2025.11.30. 07:36:46)
(érk: 2025.09.28. 21:06:18)
(érk: 2025.09.28. 21:05:54)
(érk: 2025.05.18. 11:36:46)
(érk: 2025.05.01. 18:04:50)
(érk: 2025.08.11. 17:22:16)
(érk: 2025.04.17. 04:41:29)
(érk: 2025.07.13. 14:19:17)
(érk: 2025.06.29. 19:46:05)
(érk: 2025.06.29. 19:45:38)
(érk: 2025.05.01. 17:24:09)
(érk: 2025.02.23. 09:17:39)
(érk: 2025.02.09. 10:59:12)
(érk: 2025.02.09. 10:18:51)
(érk: 2025.01.25. 18:44:20)
(érk: 2025.02.22. 19:00:05)
(érk: 2025.02.09. 10:17:59)
(érk: 2025.02.09. 10:18:24)
(érk: 2025.01.12. 08:45:53)
(érk: 2024.12.30. 10:29:55)
(érk: 2024.12.30. 10:30:19)
(érk: 2024.12.23. 17:40:54)
(érk: 2024.12.23. 17:41:17)
(érk: 2024.12.15. 18:16:14)
(érk: 2024.12.15. 18:16:32)
(érk: 2024.12.15. 18:17:45)
(érk: 2024.12.01. 15:32:53)
(érk: 2024.12.01. 15:32:29)
(érk: 2024.11.16. 20:38:38)
(érk: 2024.11.01. 15:53:15)
(érk: 2024.10.20. 11:54:20)
(érk: 2024.10.20. 11:53:49)
(érk: 2024.06.09. 06:40:27)
(érk: 2024.05.19. 09:51:26)
(érk: 2024.05.04. 16:34:55)
(érk: 2024.04.20. 22:19:52)
(érk: 2024.04.01. 12:07:34)
(érk: 2024.07.07. 11:15:35)
(érk: 2024.07.07. 11:15:01)
(érk: 2024.06.23. 09:07:32)
(érk: 2024.06.09. 06:53:57)
(érk: 2024.06.09. 06:54:19)
(érk: 2024.05.19. 09:58:14)
(érk: 2024.05.04. 16:34:38)
(érk: 2024.04.20. 22:24:01)
(érk: 2024.03.23. 15:14:59)
(érk: 2024.03.09. 11:22:12)
(érk: 2024.02.25. 09:53:09)
(érk: 2024.02.03. 17:10:54)
(érk: 2024.01.07. 12:01:42)
(érk: 2023.12.23. 20:33:43)
(érk: 2023.12.23. 20:34:05)
(érk: 2023.12.17. 11:46:13)
(érk: 2023.12.03. 05:12:37)
(érk: 2023.11.11. 12:05:45)
(érk: 2024.03.23. 08:28:44)
(érk: 2023.10.22. 19:43:04)
(érk: 2023.10.15. 16:13:09)
(érk: 2023.07.23. 11:14:44)
(érk: 2023.09.24. 16:07:26)
(érk: 2023.07.08. 19:45:30)
(érk: 2023.09.03. 11:10:49)
(érk: 2023.08.19. 10:48:52)
(érk: 2023.07.23. 11:12:21)
(érk: 2023.07.23. 11:12:46)
(érk: 2023.07.15. 14:20:56)
(érk: 2023.07.08. 19:42:51)
(érk: 2023.06.30. 19:35:59)
(érk: 2023.06.24. 11:43:57)
(érk: 2023.06.24. 11:44:25)
(érk: 2023.06.11. 16:40:52)
(érk: 2023.05.26. 21:10:56)
(érk: 2023.04.30. 10:35:10)
(érk: 2023.04.30. 10:34:45)
(érk: 2023.04.23. 15:57:54)
(érk: 2023.02.18. 04:51:45)
(érk: 2023.04.07. 12:46:24)
(érk: 2023.04.02. 06:50:44)
(érk: 2023.03.19. 07:08:22)
(érk: 2023.03.14. 19:19:50)
(érk: 2023.03.04. 09:36:09)
(érk: 2023.12.31. 19:19:21)
(érk: 2023.02.18. 05:02:20)
(érk: 2023.02.18. 05:01:02)
(érk: 2023.02.10. 19:54:55)
(érk: 2024.08.26. 05:51:37)
(érk: 2024.10.22. 20:00:27)
(érk: 2023.01.14. 06:16:55)
(érk: 2022.12.30. 19:12:47)
(érk: 2022.12.23. 19:55:28)
(érk: 2022.12.17. 12:45:33)
(érk: 2022.12.11. 17:17:48)
(érk: 2022.10.30. 10:17:32)
(érk: 2022.10.22. 11:10:10)
(érk: 2022.10.22. 11:09:49)
(érk: 2022.09.18. 20:43:35)
(érk: 2022.10.07. 11:45:36)
(érk: 2022.09.25. 13:04:20)
(érk: 2022.09.18. 20:47:58)
(érk: 2022.09.18. 20:46:28)
(érk: 2022.09.18. 20:49:21)
(érk: 2022.09.18. 20:50:32)
(érk: 2022.09.18. 20:51:45)
(érk: 2022.09.18. 20:54:31)
(érk: 2022.09.18. 20:53:16)
(érk: 2022.09.18. 20:56:00)
(érk: 2022.03.15. 08:33:40)
(érk: 2022.03.15. 08:34:00)
(érk: 2022.02.19. 17:52:09)
(érk: 2022.09.18. 20:57:44)
(érk: 2022.09.18. 20:58:55)
(érk: 2021.10.03. 17:24:17)
(érk: 2021.09.05. 12:53:40)
(érk: 2022.09.18. 21:01:45)
(érk: 2022.09.18. 21:00:37)
(érk: 2021.12.18. 19:17:03)
(érk: 2021.11.21. 10:43:57)
(érk: 2022.09.18. 21:04:15)
(érk: 2021.09.18. 09:58:41)
(érk: 2022.09.18. 21:02:54)
(érk: 2021.08.15. 16:15:15)
(érk: 2021.07.18. 18:38:19)
(érk: 2021.06.06. 21:05:24)
(érk: 2021.05.22. 18:22:46)
(érk: 2021.05.15. 16:02:35)
(érk: 2021.05.15. 16:03:22)
(érk: 2021.04.11. 08:44:31)
(érk: 2021.02.20. 11:42:09)
(érk: 2021.02.13. 17:41:57)
(érk: 2024.10.23. 07:26:41)
(érk: 2025.04.05. 19:28:00)
(érk: 2021.09.14. 21:30:03)
(érk: 2020.11.22. 16:12:49)
(érk: 2020.11.08. 14:27:54)
(érk: 2022.09.18. 21:44:19)
(érk: 2020.10.22. 20:10:57)
(érk: 2020.10.04. 16:54:44)
(érk: 2020.09.27. 16:36:28)
(érk: 2020.09.27. 16:35:53)
(érk: 2020.08.16. 06:12:26)
(érk: 2020.08.10. 09:33:36)
(érk: 2022.09.18. 21:41:13)
(érk: 2022.09.18. 21:32:06)
(érk: 2021.07.26. 20:52:21)
(érk: 2020.04.10. 21:53:53)
(érk: 2020.04.03. 21:48:13)
(érk: 2022.09.18. 21:30:55)
(érk: 2022.09.18. 21:36:03)
(érk: 2020.03.13. 13:57:31)
(érk: 2022.09.18. 21:19:46)
(érk: 2020.02.28. 17:29:10)
(érk: 2020.03.08. 16:18:01)
(érk: 2020.02.15. 05:37:34)
(érk: 2023.10.31. 20:36:35)
(érk: 2022.09.18. 21:36:55)
(érk: 2020.01.15. 17:32:40)
(érk: 2022.09.18. 21:37:41)
(érk: 2019.12.20. 15:51:58)
(érk: 2022.09.18. 21:34:01)
(érk: 2022.09.18. 21:39:54)
(érk: 2019.12.01. 07:46:16)
(érk: 2019.11.24. 18:20:03)
(érk: 2019.11.26. 19:43:44)
(érk: 2021.11.01. 11:32:57)
(érk: 2019.11.09. 14:08:05)
(érk: 2022.09.18. 21:43:04)
(érk: 2019.11.03. 06:34:35)
(érk: 2022.09.18. 21:21:08)
(érk: 2019.10.11. 16:48:14)
(érk: 2019.10.05. 09:22:54)
(érk: 2022.09.18. 21:08:20)
(érk: 2019.09.17. 11:21:04)
(érk: 2022.09.18. 21:17:29)
(érk: 2019.09.04. 15:20:30)
(érk: 2019.08.08. 19:16:56)
(érk: 2022.09.18. 21:35:10)
(érk: 2019.06.27. 11:50:43)
(érk: 2019.05.31. 09:09:02)
(érk: 2019.05.10. 07:38:32)
(érk: 2022.09.18. 21:22:30)
(érk: 2019.04.20. 22:27:46)
(érk: 2019.04.02. 20:11:35)
(érk: 2019.03.31. 20:36:37)
(érk: 2019.03.13. 20:18:22)
(érk: 2019.02.16. 23:04:12)
(érk: 2019.02.03. 09:04:05)
(érk: 2019.01.11. 22:40:05)
(érk: 2018.12.30. 08:44:27)
(érk: 2018.12.23. 16:27:45)
(érk: 2018.12.08. 08:11:18)
(érk: 2018.12.01. 08:19:49)
(érk: 2020.11.28. 08:37:39)
(érk: 2022.09.18. 21:33:11)
(érk: 2018.11.09. 21:43:09)
(érk: 2018.11.01. 08:04:10)
(érk: 2018.10.19. 21:55:23)
(érk: 2018.10.07. 06:18:03)
(érk: 2022.09.18. 21:38:45)
(érk: 2018.09.21. 10:52:27)
(érk: 2018.09.14. 18:19:30)
(érk: 2018.09.07. 20:31:49)
(érk: 2018.08.24. 19:34:04)
(érk: 2018.07.30. 11:18:16)
(érk: 2022.08.28. 11:14:39)
(érk: 2018.07.28. 07:33:02)
(érk: 2023.06.11. 16:25:41)
(érk: 2018.07.02. 14:31:53)
(érk: 2018.06.13. 18:02:20)
(érk: 2018.06.03. 08:35:59)
(érk: 2018.05.17. 07:47:49)
(érk: 2018.05.11. 08:58:38)
(érk: 2020.07.16. 15:08:03)
(érk: 2018.04.21. 20:59:39)
(érk: 2018.04.13. 19:27:01)
(érk: 2018.03.30. 23:21:49)
(érk: 2018.03.23. 16:28:42)
(érk: 2018.03.14. 13:51:37)
(érk: 2018.03.02. 23:17:34)
(érk: 2018.03.02. 23:23:54)
(érk: 2018.02.23. 13:59:26)
(érk: 2018.02.16. 22:55:06)
(érk: 2018.02.10. 22:19:16)
(érk: 2018.02.03. 10:00:55)
(érk: 2018.01.27. 13:47:08)
(érk: 2018.01.19. 15:46:24)
(érk: 2018.01.12. 21:36:16)
(érk: 2022.09.18. 21:25:04)
(érk: 2017.12.27. 16:57:49)
(érk: 2022.04.10. 18:23:09)
(érk: 2017.12.27. 18:07:50)
(érk: 2017.12.13. 18:31:26)
(érk: 2017.12.10. 16:23:29)
(érk: 2017.12.01. 12:14:56)
(érk: 2017.11.24. 14:26:11)
(érk: 2017.11.17. 17:41:40)
(érk: 2017.11.10. 18:22:12)
(érk: 2017.11.03. 11:44:10)
(érk: 2017.10.26. 23:30:53)
(érk: 2017.10.20. 22:07:31)
(érk: 2017.10.13. 16:31:33)
(érk: 2017.10.05. 16:16:00)
(érk: 2017.09.29. 22:18:08)
(érk: 2017.09.22. 23:04:09)
(érk: 2022.09.18. 21:06:47)
(érk: 2017.09.09. 16:00:29)
(érk: 2017.08.25. 00:05:11)
(érk: 2017.08.20. 21:29:29)
(érk: 2017.08.03. 23:31:51)
(érk: 2017.07.28. 23:58:59)
(érk: 2017.07.21. 15:41:12)
(érk: 2017.07.14. 15:48:43)
(érk: 2017.07.09. 02:21:05)
(érk: 2017.07.01. 14:02:59)
(érk: 2017.06.23. 23:14:00)
(érk: 2017.06.16. 13:49:01)
(érk: 2017.06.09. 16:02:57)
(érk: 2017.06.02. 22:36:02)
(érk: 2017.05.27. 13:13:50)
(érk: 2017.05.19. 22:08:27)
(érk: 2017.04.21. 22:20:43)
(érk: 2021.04.02. 18:35:53)
(érk: 2017.04.08. 22:45:38)
(érk: 2021.03.15. 17:02:24)
(érk: 2017.03.24. 16:00:17)
(érk: 2017.03.20. 10:12:13)
(érk: 2017.03.11. 23:13:36)
(érk: 2017.03.11. 23:22:44)
(érk: 2017.03.04. 13:00:38)
(érk: 2017.02.25. 00:04:58)
(érk: 2017.02.16. 22:38:17)
(érk: 2017.02.16. 22:42:18)
(érk: 2017.02.04. 15:03:56)
(érk: 2017.01.31. 08:04:37)
(érk: 2025.07.24. 17:07:54)
(érk: 2024.05.27. 18:31:49)
(érk: 2017.01.12. 23:19:09)
(érk: 2017.01.13. 15:45:25)
(érk: 2017.01.06. 16:08:13)
(érk: 2016.12.30. 05:50:20)
(érk: 2020.12.25. 09:00:53)
(érk: 2016.12.16. 23:22:44)
(érk: 2016.12.16. 22:55:25)
(érk: 2016.12.08. 23:47:34)
(érk: 2016.12.08. 23:47:43)
(érk: 2016.12.03. 09:49:12)
(érk: 2016.11.27. 16:47:20)
(érk: 2016.11.19. 15:14:39)
(érk: 2021.01.16. 20:13:53)
(érk: 2016.10.20. 22:02:42)
(érk: 2016.10.16. 11:48:12)
(érk: 2016.10.07. 10:55:09)
(érk: 2016.10.10. 09:32:02)
(érk: 2016.10.01. 14:51:36)
(érk: 2016.09.30. 18:54:31)
(érk: 2016.09.24. 08:08:17)
(érk: 2016.09.07. 14:31:37)
(érk: 2016.09.07. 14:30:14)
(érk: 2016.09.01. 08:29:53)
(érk: 2016.09.02. 22:22:47)
(érk: 2021.12.09. 19:00:27)
(érk: 2021.12.11. 12:14:59)
(érk: 2016.08.19. 00:49:17)
(érk: 2016.08.19. 09:30:12)
(érk: 2016.07.29. 20:41:25)
(érk: 2016.07.22. 20:29:30)
(érk: 2016.07.22. 20:35:45)
(érk: 2016.07.15. 14:13:22)
(érk: 2016.07.14. 11:57:07)
(érk: 2016.07.15. 11:15:30)
(érk: 2016.07.14. 10:21:20)
(érk: 2016.07.07. 07:58:26)
(érk: 2016.07.02. 11:22:14)
(érk: 2022.09.18. 21:05:27)
(érk: 2016.06.18. 02:16:44)
(érk: 2016.06.11. 02:40:50)
(érk: 2017.11.14. 20:13:44)
(érk: 2016.06.03. 22:18:16)
(érk: 2016.05.14. 07:10:56)
(érk: 2016.04.29. 08:08:39)
(érk: 2016.04.23. 10:13:19)
(érk: 2016.04.15. 20:19:42)
(érk: 2016.04.09. 14:06:01)
(érk: 2016.03.26. 00:17:23)
(érk: 2016.03.19. 08:59:15)
(érk: 2016.03.12. 09:29:06)
(érk: 2016.02.27. 09:52:52)
(érk: 2016.02.05. 02:44:27)
(érk: 2016.01.29. 22:10:20)
(érk: 2016.01.23. 00:28:57)
(érk: 2016.01.17. 01:14:38)
(érk: 2016.01.10. 01:15:29)
(érk: 2015.12.24. 23:25:06)
(érk: 2021.03.14. 20:54:38)
(érk: 2015.12.11. 19:06:49)
(érk: 2015.12.05. 10:21:01)
(érk: 2015.11.15. 15:29:52)
(érk: 2015.11.06. 19:10:41)
(érk: 2015.11.15. 11:32:32)
(érk: 2015.11.15. 14:31:23)
(érk: 2019.03.15. 07:25:40)
(érk: 2015.10.02. 11:48:36)
(érk: 2019.04.16. 20:32:11)
(érk: 2015.09.20. 14:33:27)
(érk: 2015.09.12. 14:45:50)
(érk: 2022.08.13. 10:16:22)
(érk: 2015.08.30. 14:06:54)
(érk: 2015.08.21. 20:00:52)
(érk: 2015.08.17. 09:56:35)
(érk: 2015.06.06. 07:40:18)
(érk: 2015.05.29. 19:48:56)
(érk: 2015.05.22. 09:11:48)
(érk: 2015.05.16. 08:41:35)
(érk: 2015.05.08. 16:55:34)
(érk: 2015.05.01. 10:33:52)
(érk: 2015.04.26. 15:46:44)
(érk: 2015.04.18. 11:06:26)
(érk: 2015.04.10. 20:55:01)
(érk: 2021.04.17. 21:25:46)
(érk: 2015.04.02. 17:11:25)
(érk: 2015.04.02. 16:54:19)
(érk: 2015.03.26. 21:40:32)
(érk: 2015.03.20. 21:06:38)
(érk: 2015.03.11. 16:12:22)
(érk: 2015.03.09. 17:50:46)
(érk: 2015.03.05. 18:11:29)
(érk: 2015.02.24. 14:31:30)
(érk: 2020.03.08. 16:14:07)
(érk: 2015.02.20. 12:17:56)
(érk: 2017.11.14. 20:14:11)
(érk: 2015.02.10. 11:37:06)

Könyvajánló
Hét Krajcár Kiadó
vé vé vé (pont) mys (pont) hu - 2007